2024. március 29., Péntek

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


Hóbuli Sugásfürdőn - 2013 február 16-17 - fotó, Vargyasi Levente

Iskolai szelektív hulladékgyűjtő verseny - Mihai Viteazul Főgimnázium, 2013 február 15 - fotó, Henning János

A MaszkUra táncszínházi előadás - Háromszék Táncegyüttes - 2013 február 12 - fotó, Henning János

Iskolai szelektív hulladékgyűjtő verseny díjazása - Székely Mikó Kollégium, 2013 február 11 - fotó, Henning János

Sepsi-SIC - Rapid 88-78 - Női kosárlabda, Román Kupa - Szabó Kati Sportcsarnok - 2013 február 9 - fotó, Henning János

Farsang a Néri Szent Fülöp Iskolában - 2013 február 8 - fotó, Vargyasi Levente

Farsang a Néri Szent Fülöp Iskolában - 2013 február 8 - fotó, Henning János

Iskolai szelektív hulladékgyűjtő verseny - Székely Mikó Kollégium, 2013 február 8 - fotó, Henning János

Sepsi-SIC - Danzio Temesvár 91–52 - Női kosárlabda, Román Kupa - Szabó Kati Sportcsarnok - 2013 február 2 - fotó, Henning János

Sugásfürdő télen - 2013 január 27 - fotó, Vargyasi Levente





Képgaléria:


Iskolai szelektív hulladékgyűjtő verseny díjazása - Mihai Viteazul Főgimnázium, 2013 február 19 - fotó, Henning János

Hóbuli Sugásfürdőn - 2013 február 16-17 - fotó, Vargyasi Levente

Iskolai szelektív hulladékgyűjtő verseny - Mihai Viteazul Főgimnázium, 2013 február 15 - fotó, Henning János

A MaszkUra táncszínházi előadás - Háromszék Táncegyüttes - 2013 február 12 - fotó, Henning János

Iskolai szelektív hulladékgyűjtő verseny díjazása - Székely Mikó Kollégium, 2013 február 11 - fotó, Henning János

Sepsi-SIC - Rapid 88-78 - Női kosárlabda, Román Kupa - Szabó Kati Sportcsarnok - 2013 február 9 - fotó, Henning János

Farsang a Néri Szent Fülöp Iskolában - 2013 február 8 - fotó, Vargyasi Levente

Farsang a Néri Szent Fülöp Iskolában - 2013 február 8 - fotó, Henning János

Iskolai szelektív hulladékgyűjtő verseny - Székely Mikó Kollégium, 2013 február 8 - fotó, Henning János

Sepsi-SIC - Danzio Temesvár 91–52 - Női kosárlabda, Román Kupa - Szabó Kati Sportcsarnok - 2013 február 2 - fotó, Henning János






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem