2024. március 29., Péntek

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


Matuska Márton újvidéki újságíró előadása - 2013 október 2 - fotó, Henning János

Teniszpályát adtak át Sugásfürdőn - 2013 szeptember - fotó, Henning János

Mesél a város, Együtt a Népmese Napján - 2013 szeptember 30 - fotó, Henning János

SepsiSlamGyörgy, SlamNyitó Simon Mártonnal - 2013 szeptember 29 - fotó, Henning János

Chocofest, Édes Székelyföld - 2013 szeptember 27-29 - fotó, Vargyasi Levente

Hangraforgó együttes a Mikesben és Mikóban - 2013 szeptember 27 - fotó, Henning János

Jótékonysági koncert Nagy Alfréd színművészért, sZempöl zenekar - 2013 szeptember 26 - fotó, Vargyasi Levente

Díjazták az Élhető városok fotópályázat nyerteseit - 2013 szeptember 26 - fotó, Vargyasi Levente

Japán nap a Bod Péter Megyei Könyvtárban - 2013 szeptember 25 - fotó, Vargyasi Levente

Nemzetközi Néptáncfesztivál és Őszi Vásár 2013 - szeptember 21-22 - fotó, Vargyasi Levente





Képgaléria:


Húsz perc kamaramuzsika, azaz Álló koncert a Magmában - 2013 október 2 - fotó, Henning János

Matuska Márton újvidéki újságíró előadása - 2013 október 2 - fotó, Henning János

Teniszpályát adtak át Sugásfürdőn - 2013 szeptember - fotó, Henning János

Mesél a város, Együtt a Népmese Napján - 2013 szeptember 30 - fotó, Henning János

SepsiSlamGyörgy, SlamNyitó Simon Mártonnal - 2013 szeptember 29 - fotó, Henning János

Chocofest, Édes Székelyföld - 2013 szeptember 27-29 - fotó, Vargyasi Levente

Hangraforgó együttes a Mikesben és Mikóban - 2013 szeptember 27 - fotó, Henning János

Jótékonysági koncert Nagy Alfréd színművészért, sZempöl zenekar - 2013 szeptember 26 - fotó, Vargyasi Levente

Díjazták az Élhető városok fotópályázat nyerteseit - 2013 szeptember 26 - fotó, Vargyasi Levente

Japán nap a Bod Péter Megyei Könyvtárban - 2013 szeptember 25 - fotó, Vargyasi Levente






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem