2024. március 28., Csütörtök
  • A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri színészosztályának végzőseit láthatjuk június 7-én,  kedden 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színház nagytermében.
    A Halál c. katalán darab előadásában a művészeti képzés teljes palettájáról képet kaphatunk:
    a végzősök mellett a II. év színis hallgatóit, koreográfusokat, zenészeket és a látványtervező szakosok munkáját is megismerhetjük.

    A komolyzenét kínáló szabadtéri események Sepsiszentgyörgy új Főterét már az átépítés alatt zenei színpaddá alakították. Az időszakosan jelentkező hangversenylánc civil kezdeményezésre született, az egy év óta sikeresen tartó sorozat pedig szervesen beépült Sepsiszentgyörgy rendszeres kulturális kínálatába. A Főtér tágas, világos környezetében vasárnap, május 29-én, 13 órától a marosvásárhelyi Neumarkt Brass Quintet vendégzenekar tart koncertet.

    A legnagyobb élő magyar fotóművészként számon tartott Korniss Péter alkotásainak kiállításával folytatódik a Kép éve Sepsiszentgyörgyön. A Kép éve Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa négy éves rendezvénysorozatának utolsó állomása, eseményláncát februárban nyitották meg a világhírű Sylvia Plachy munkáiból és a Saul fia Oscar-díjas film fotóiból készült kettős tárlattal. A nagyszabású rendezvények stafétáját ezúttal a Lábas Ház veszi át, ahol május 24-én 19 órai kezdettel nyílik az első Kossuth-díjas fotóművész, Korniss Péter fényképeinek tárlata.

    A költészet napjához közeledve, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program részeként, árpilis 4-6. között, öt alkalommal látható Bogdán Zsolt, kolozsvári színművész Ady pódiumestje. Az előadás élhető közelségbe hozza Ady Endrét, a költőt és az embert egyaránt

    Itthoni fellépéssel indítja tavaszi erdélyi turnéját A dolgokról egy földi szellemnek című koncert-színházi est – a Mácsafej Zenekar március 16-án, szerdán este 7 órától lép fel Sepsiszentgyörgyön, ezúttal az Andrei Mureşanu Színház termében (a volt Művész moziban) találkozhatunk a verses feldolgozások meghitt koncertjével.

    Március idusához közeledve közös ünnepi koncertre készül a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar. A hangverseny március 11-én, péntek este 19 órától kezdődik a Tamási Áron Színház nagytermében, az esemény része a március 15-ei megemlékezéseknek, melyet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére tartanak városunkban.

    Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa jelölési pályázatot hirdet a 2016. évi PRO URBE díj odaítélésére egy, a városért és a közösségért önzetlen munkát végző kiválóság számára.

    Változott a kiállítás zárási időpontja, a Saul fia film portréiból készült kiállítás március 11-ig látogatható a Székely Nemzeti Múzeumban.

    Vízkereszt után, a farsangi időszakba lépve folytatódik a hangversenyévad – az új évet a vers és zene jegyében a Brassói Filharmónia nyitja január 15-én, pénteken este 7 órától a Tamási Áron Színház nagytermében.

    Sepsiszentgyörgy új Főtere az ősz folyamán megtelt élettel, kulturális programokat fogadott be, bebizonyítva, hogy igazi közösségi helyszíne tud lenni a városnak.

  • Az idei hangversenyévad harmadik koncertjét a Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar tartja – december 18-án, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében.

    Különleges adventi és karácsonyi koncertprogramra hívják az érdeklődőket 2015. december 21-én 19 órától a Krisztus Király római katolikus templomba, amelyen elhangzanak egyházi dallamok, népdalok, magyarországi szerzők kompozíciói, valamint énekelt versek.

    Milyen ember a pásztorfurulya?
    És milyen hangszer a gyimesi pásztor?
    Rekegő délután a Tein teázóban

    December 10., csütörtök, 19.00, Tein Teaház

    A szombati Teátroom a Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít rendezvénysorozat keretében kerül sor: szombaton, november 21-én, 20.00 órától az épülő főtéren, valamint a Tein Teaházban. A következő szabadtéri koncertre november 22-én, vasárnap kerül sor, 17.30-kor. Az előadók a kolozsvári Fábián Attila csellóművész, illetve Demeter Csaba székelyudvarhelyi zongoraművész.

    Az idei hangversenyévad második koncertjén a Brassói Filharmónia a 19. század francia klasszikusainak kedveznek – november 20-án, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Claude Debussy, Edouard Lalo és Georges Bizet műveit kínálja a komolyzene kedvelőinek a karmester I. Ionescu-Galaţi, és a szólista Florin Ionescu-Galaţi.

    Novemberi időjárásban egyre nehezebb hangszereket a szabad ég alatt megszólaltatni: könnyen elhangolódnak, az ujjak is nehezebben mozognak. Szerencsére az éneknek nem szab gátat sem a napsütés, sem a hóvihar: a Snaps Vocal Band tagjai az évszaknak megfelelő időjárásban is szívesen énekelnek.

    Sárik Péter dzsesszzongoraművész keze alatt két lemez is született feldolgozásokból – a lemezek sikeréről leginkább az tanúskodik, hogy a 2014-es korong Fonogram-díjat ért. A Jazzkívánságműsor 2010-től fut, Sepsiszentgyörgyön október 30-án, pénteken, a Bod Péter Megyei Könyvtár mögött található Hostel Cafe & Pub ad otthont az eseménynek, 22. órai kezdettel.

    2015. november 2–8. között első alkalommal kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Design Hétre.

    A hangversenyévad idei első koncertjét a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia Consonantia Kamarazenekara adja október 23-án, pénteken 20 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. 

    Holnapig, azaz szeptember 30-ig lehet még jelentkezni a Prowood Design Pályázat-ra.

  • Magyarországról, Ausztriából és az ország több településéről érkeznek kovácsok Sepsiszentgyörgyre a II. Nemzetközi Kovácstalálkozra, melyet Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala szervez szeptember 4-7. között, a Hagyomány Éve keretében.

    Több különleges előadást is ígér a KaravanAct elnevezésű utazó színházi fesztiválja alatt a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület. Az augusztus 21-e és 30-a között zajló, négy települést – Kolozsvár, Kide, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy – érintő fesztivál alatt öt produkciót láthat a közönség, mindegyik előadás különlegességnek számít a maga nemében.

    Zenés tárlatvezetés, fotókiállítás és beszélgetés szegénységről, gazdagságról, Horváth Benji könyvbemutató és jazzkoncert - mindez egy tartalmas kultúrest keretében, a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület és a Tein Teaház szervezésében a Sepsiszentgyörgy - Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat részeként 2015. augusztus 6-án, csütörtökön.

    Tusványoson, a Depo/Design Terminál sátrában jelentették be hivatalosan, hogy a Focus Rectus Egyesület, a Romániai Képzőművészek Szövetségének Sepsiszentgyörgyi Fiókja, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, illetve a Design Terminál kezdeményezésében idén novemberben Sepsiszentgyörgy egy Design Hét elnevezésű rendezvénysorozatnak ad otthont.

    A Camera Club Siculorum Fotóklub és Kovászna Megye Tanácsa illetve a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében, Hargita Megye Tanácsa illetve a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával meghirdetik a II. Székelyföldi Fotóbiennálét.

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Nyugalom című előadása gyűjtötte be a legtöbb díjat a 22. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, amely június 2-10-e között zajlott Sepsiszentgyörgyön. A kísérleti színházi seregszemle Románia legrégebbi nemzetközi színházi fesztiválja, 1992-ben Sepsiszentgyörgyön kezdeményezte Radu Macrinici dramaturg, azóta megjárta Segesvárt, Szatmárnémetit és Nagybányát, majd tavaly, a Játék Évében visszatért szülővárosába.

    Bach család ünnepei címmel koncertezik 2015. június 16-án, 19 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében a Codex együttes.

    Rendkívüli szimfonikus hangversennyel zárul a koncertévad Sepsiszentgyörgyön. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, a franciaországi Alexandre Myrat karmesterrel az élen, Dvořak, Brahms és Schumann műveket ad elő május 29-én, pénteken este hét órától a Tamási Áron Színház nagytermében.

    A Plugor Sándor Művészeti Líceum hat együttese: a DoReMi gyerekkórus, a Reménység kamarazenekar, a Campanella gyerekkórus, az Eufónia ifjúsági vegyeskar, a Művészeti Líceum fúvószenekara és a Szerenád kamarazenekar egyéni és közös produkcióiból áll össze a sepsiszentgyörgyi hangversenyévad soron következő koncertje.

  • Változik a Plugor Sándor Művészeti Líceum szimfonikus koncertjének időpontja. A hangversenyre május 22-én, pénteken 19 órától kerül sor a Krisztus Király Templomban.

    Maximális kihasználtsággal üzemelt az egySZEMÉLYES színház a Szent György Napokon. A csillagnál berendezett Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés sátrába sorszám alapján lehetett bejutni, a nézők pedig folyamatosan álltak sorba. A három nap alatt, még az esős szombati napon is "teltházzal" működött az egySZEMÉLYES színház, mintegy százan vettek részt a játékban, a legfiatalabb néző négyéves volt, a legidősebb nyolcvan fölötti.

     

     

    Április 30-án, csütörtökön 19 órától a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház szervezésében ismét jelentkezik a Tein Teátroom, amelynek idei negyedik témája a költészet. Az elkövetők ez alkalommal is Derzsi Dezső, Kolcsár József, Kónya Ütő Bence és Pálffy Tibor, a Tamási Áron Színház művészei, hangosít Kertész János.

    Április 13-án, hétfőn 18 órától a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (Olt utca, 2. szám) bemutatják Ütő Gusztáv Akcióművészet Székelyföldön című könyvét. A kötetet Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője méltatja. 

    Idén a háromszéki megyeszékhelyen is megszervezik a Jazz in Church / Jazz a templomban című fesztivált.
    Az április 16. és 19. között a bukaresti lutheránus templomban, harmadik alkalommal sorra kerülő jazzfesztivál néhány előadója idén a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban is koncertezik.

    A 25 éves Háromszék Táncegyüttes és Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa a Hagyomány évében április 10-11. között második alkalommal rendezi meg a Folk hétvégét Sepsiszentgyörgyön.

    A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében 2015. április 8-án, szerdán 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják a Szenesek című néprajzi dokumentumfilmet.

    A szék, mint a megállítható idő lehetséges pontja, önreflexióra ad esélyt – ennek a gondolatnak a mentén kezdődött meg szerda délután egy kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitójával a harmadik alkalommal megszervezett Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, amely kortárs színházi találkozásra hív, a Közép- és Kelet-Európában zajló színházi jelenségekből válogat. Ebben az évben Lengyelországból, Szerbiából és Litvániából, illetve Bukarestből és Budapestről érkeznek társulatok, összesen kilenc válogatott előadást és számos kísérő programot kínál a március 18-31. közt zajló rendezvény.

    A sepsiszentgyörgyi Reflex3 Nemzetközi Színházi találkozó eltérő színházkultúrában született előadásainak közös pontja a színházi önreflexió. A különböző műfajú színházi formákkal fogalmazó produkciók  véleménnyel vannak a világról, olyan világérzésről beszélnek, melyek saját életükben mélyen foglalkoztatják, így a színház keretét a létezés keretévé növelik.

    Március 26-án, csütörtökön este nyolc órától Sepsiszentgyörgyön a Tein teaházban koncertezik a legendás pécsi zenekar, a 30Y alternatív rockzenekar. Előzenekar a FaceToday. Jegyek elővételben 20 lejért kaphatóak, a helyek száma korlátozott, a nagy érdeklődés miatt érdemes mielőbb kiváltani a belépőt. A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa Program által támogatott koncert egy erdélyi, három állomásos turné része.

  • Március 15-én, vasárnap 17 órakor nyílik Bodosi Dániel (1913–2006), erdővidéki festőművész kiállítása az Erdélyi Művészeti Központ (Olt utca 2. szám) harmadik emeleti kiállítótermében.

    A sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar közös ünnepi hangversenyt tart március 13-án, péntek, 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. A koncert a hangversenyévad része. Műsoron klasszikus és kortárs művek szerepelnek. Karmester a budapesti Werner Gábor, a szólista Kostyák Előd, aki a kolozsvári Magyar Opera és a kolozsvári Román Opera szólócsellistája. Mindketten visszajáró vendégművészei a két székelyföldi kamarazenekarnak.

    Majdnem napra pontosan 25 éve, hogy Cseh Tamás először Sepsiszentgyörgyön koncertezett, ezt a kivételes hangulatú eseményt megidézve, ugyanakkor a hat éve elhunyt előadóművész alakját felelevenítve tartanak Sepsiszentgyörgyön Cseh Tamás emlékestet.

    Női sorsokra, történetekre hangolódó szimfonikus koncerttel érkezik február végén Sepsiszentgyörgyre a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Szimfonikus Zenekara. A hangversenyévad soron következő koncertjét február 27-én, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében tartják.

    Sepsiszentgyörgy önkormányzata pályázatot ír ki 2015-ös év első félévében kulturális programok, események, tevékenységek megvalósítására művelődési, multikulturális, valamint székely értékek népszerűsítése tárgykörben.

    A Zene máshol programunkra rímeltetve idén Színház másként eseményeket szerveztünk a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program részeként. Hétfőn, azaz ma 15.30-tól a Sugás áruház földszintjén, a mozgólépcső mellett a Tamási Áron Színház öt színésznője, Albu Annamária, Bendek Ágnes, Gajzágó Zsuzsa, Kovács Kati, Pál Ferenczi Gyöngyi spontán módon hívja játékba a vásárlókat, tükröt tartva a karácsony előtt eluralkodó pánikhelyzeteknek.

    Harmadik alkalommal szervezi meg hétvégén a Háromszéki Pszichoaktív műhelyt a Kónya Ádám Városi Művelődési Ház Selye János Pszichoklubja. A november 22-én, szombaton kerülnek sorra az ALERT címszó alatt megtartott előadások, délelőtt a  Kónya Ádám Városi Művelődési Ház, este pedig az unitárius templom ad otthont a rendezvénynek.

    "Az irodalmat nem tanulni, hanem művelni kell. Szükséges egy fórum, hogy kapcsolatot teremtsen író és olvasó közönsége, valamint tapasztalt és kezdő írók között, egy kerekasztalhoz ültesse azokat az embereket, akik ugyanahhoz a nagy folyamhoz kívánnak hozzájárulni, amelynek neve irodalom" – fogalmazták meg a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal kezdeményezői, akik áprilisban hívták életre a SIKER-t.

    November 14-én, pénteken este hét órától a Brassói Filharmónia tartja az idei hangversenyévad második koncertjét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében. Műsoron Rossini Hamupipőke című operájának nyitánya, Mozart A-dúr klarinétversenye és Beethoven II. szimfóniája.

    A Vadon Egyesület rajzpályázatot hirdet 2014.10.15–2014.11.18. között Kovászna megyei óvodások és kisiskolások számára.
    A gyerekek két témából választhatnak: Történetek az őszi erdőben, valamint A vadász és kutyája. Az ünnepélyes megnyitóra és a díjátadásra 2014. december 4-én 16 órakor kerül sor.

  • Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesz a vendége október 24-én, pénteken 20 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teázónak, a szerzőkkel Murányi Sándor Olivér író beszélget. Köteteik kedvezményesen megvásárolhatóak a helyszínen.

    Október 26-án, vasárnap 19 órától ismét felolvasószínházi est lesz a sepsiszentgyörgyi Tein Teázóban. Derzsi Dezső, Kolcsár József, Kónya Ütő Bence és Pálffy Tibor előadásában egy kortárs katalán szerző, Jordi Galcerán A Grönholm-módszer című darabjával ismerkedhet meg a nagyérdemű.

    Végleges a szeptember második hetében tartott pulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja. Idén a Játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen irodalom, képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók.

    A magyarországi Pénzügyőr zenekar koncertezik augusztus 29-én, pénteken 19 órától Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet parkban található zenepavilonban. A magyarországi Pénzügyőr zenekar országosan ismert és kedvelt hivatásos fúvószenekar. Az együttes vezető karmestere Kapi-Horváth Ferenc, karmestere Nyers Alex.

    Augusztus 26-án, kedden 21 órától ismét felolvasószínházi estet tartanak a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Ezúttal egy lengyel szerző, Bogusław Schaeffer Kacsa című darabját mutatja be Derzsi Dezső, Kolcsár József és Pálffy Tibor, közreműködik Kónya Ütő Bence.

    A játék, a játékosság jegyében szervezik idén szeptember 11-e és 14-e között a sepsiszentgyörgyi pulzArt kortárs összművészeti fesztivált. A tavaly kezdeményezett rendezvény igazodik a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program tematikus éveihez: 2013 a Hang és szó, az irodalom és a zene éve volt, idén a Játék éve van.

    A jazz és blues égisze alatt zajlanak augusztusban a múzeumkertben szervezett zenés események. Négy fellépést lehet majd élvezni, lesznek hazai és magyarországi formációk is

    Augusztus 6-án, szerdán  21 órától a Tein Teázó teraszán a sepsiszentgyörgyi közönség által már jól ismert SzalonSpicc (Éltes Áron, Pakot István, Lőfi Gellért) egy zenei dupla-fröccsel telítődik: a formációhoz csatlakozik Gáspár Csaba hegedű- és Vitályos Lehel nagybőgő játékával.

    A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik a Tein Teátrum keretében bemutatott Pintér Béla-darab. Különleges felállásban kerül sor a hatodik felolvasó-színházi estre június 30-án, hétfőn 20 órától.

    Egy este James Joyce-szal címmel Dr. Kappanyos András irodalomtörténész, a Miskolci Egyetem docense tart előadást június 18-án, szerdán 18 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban.

  • Ragyog a mindenség címmel mutatja be a Kaláka együttes legújabb lemezét, amely az azonos című erdélyi gyerekvers-antológia kísérőjeként jelent meg. A koncertet és könyvbemutatót június 19-én, csütörtökön 19 órától tartják a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, rossz idő esetén a koncertre a Tamási Áron Színház nagytermében kerül sor.

    Június 13-án, pénteken 21 órától a 6:3 avagy, játszd újra Tutti című, 1998-ban készült színes, magyar vígjátékot vetítik. A filmnézést követően Eperjes Károllyal, a film főszereplőjével Pálffy Tibor színművész beszélget.

    Megpezsdítette a sepsiszentgyörgyi kulturális életet a hét második felében véget érő Atelier nemzetközi színházi fesztivál. A 21. alkalommal megszervezett, tíz év kihagyás után ismét Sepsiszentgyörgyön megtartott fesztivál szerda este díjátadóval zárult.

    Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében kerül sor a Kaláka együttes Ragyog a mindenség című, legújabb gyereklemezének bemutatójára. A koncerttel egybekötött könyvbemutatót június 19-én, csütörtökön 19 órától tartják a Székely Nemzeti Múzeum kertjében.

    Újabb felolvasószínházi est lesz május 27-én, kedden este nyolc órától a Ponopol Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház szervezésében.

    A Játék évében hazatér Sepsiszentgyörgyre az Atelier nemzetközi színházi fesztivál, amelyet 1992-ben kezdeményezett az Andrei Mureşanu Színház.

    Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében május 18-án városunkban koncertezik új lemezével Palya Bea énekesnő, jegyeket kedvezményesen már lehet vásárolni a Városi Kulturális Szervezőirodában.

    Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa keretében májusban két előadással vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió.

    Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében erdélyi lemezbemutató turnéra érkezik Palya Bea.

    Április 26-án, szombaton 20 órától a Ponopol Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház szervezésében újra felolvasószínház lesz, ezúttal egy finn sikerszerző, Mika Myllyaho Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén című darabját ismerheti meg a közönség Pálffy Tibor, Derzsi Dezső és Kolcsár József tolmácsolásában.

  • 2014-04-24: Találkozás

    A Tein Teaház keretében működő Kultúrteaházban kerül sor Farkas Wellmann Éva költői estjére április 25-én, pénteken 19 órától. A szerzővel Szonda Szabolcs költő, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója beszélget.

    Rendkívüli eseménnyel zárja a hangversenyévadot Sepsiszentgyörgy. A Plugor Sándor Művészeti Líceum három együttese: a Campanella gyerekkórus, az Eufónia ifjúsági vegyeskar és a Szerenád kamarazenekar közös fellépésével ér véget a hangversenyévad május 9-én, pénteken este 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében.

    Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa keretében májusban két előadással vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió.

    Kicsit blaszfém, kicsit szomorú, viszont nagyon vidám határsértések várhatóak a Versfogyatkozáson, Győrfi Kata és Csider István Zoltán első közös felolvasóestjén április 19-én, szombaton 19 órától a Tein teázóban.

    B. Fülöp Erzsébet marosvásárhelyi színművész, egyetemi tanár A színházi hermeneutika alapjai: A Gesztus mint hermeneutikai tett című könyvét mutatják be Sepsiszentgyörgyön Székelyföld Kulturális Fővárosában, április 17-én, csütörtökön 18 órától a Lábasházban.

    Tíz országot érintő koncertsorozattal ünnepelte fennállásának harmadik évfordulóját  a kelta zenét játszó sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy.

    Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az M Studio Mozgásszínház meghívására a Közép-Európa Táncszínház érkezik városunkba. A társulat Kun Attila rendezésében, Lajkó Félix zenéjére készült HORDA című előadása április 12-én, szombaton 19 órától lesz megtekinthető az Új Stúdióban.

    Sepsiszentgyörgyön került sor április 4-7. között a romániai drámatagozatok országos tantárgyversenyére. A hétfő esti díjkiosztón három elismerésben részesült a Fazakas Misi által vezetett Románia egyetlen magyar nyelvű drámatagozata.

    Újabb rendkívüli zenei projektnek ad otthont Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa. A szülővárosába hazatérő Tasi Nóra Sárosi Péter Azara együttesével közösen koncertezik április 8-án, kedden 20 órától az Új Stúdióban.

    Március 31-én, hétfőn 19 órától ismét felolvasószínház lesz a Ponopol Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház szervezésében.

  • Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az M Studio Mozgásszínház közös szervezésében Magyarország legrégebben alakult táncszínháza, a Közép-Európa Táncszínház mutatkozik be városunkban.

    A  Pintér Béla Parasztoperája az utóbbi idők egyik legizgalmasabb színpadi műve, a szerző rendezésében több mint tíz éve játsszák magyarországi és külföldi színpadokon egyaránt, de más színházak, köztük például a temesvári magyar társulat is műsorra tűzte.

    A közvetlen találkozás jegyében a színházi világnap egyik leglátványosabb és  várhatóan legvidámabb momentuma a Színház kétkeréken nevet viselő jelmezes biciklis felvonulás lesz.

    Literatúrakedvelőknek való kivételes, ritka csemege: Bodor Ádám Kossuth-díjas író, a kortárs magyar irodalom nyilvános szereplést ritkán vállaló, halk szavú mestere Murányi Sándor Olivér íróval lép fel március 28-án, pénteken 18 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban.

    Egész napos rendezvénysorozattal ünneplik meg Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosában a március 27-ei színházi világnapot.  A Játék évében közösen szervezi a színházi világnapot a Tamási Áron Színház, az Andrei Mureşanu Színház, az M Studio, a Cimborák Bábszínház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala.

    Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa meghívására városunkba érkezik Pintér Béla és Társulata Parasztopera című előadásával. A legendás produkciót április 6-án, 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében játsszák.

    A Cimborák Bábszínház, március 21-én, pénteken, a bábszínházi világnap alkalmából egész napos programmal várja a gyerekeket, szülőket, pedagógusokat és minden érdeklődőt.

    Szombaton, március 15-én 11 órától kerül sor a start@marcius15.most című eseményművészetre, amely a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjainak közös akciója lesz a Tein Teaházban, az Osonó Bázison és a Plugor Sándor Művészeti Líceumban.

    Egész napos rendezvénysorozattal ünneplik meg Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosában a március 27-ei színházi világnapot.

    Jó hír a Játék évében, hogy Sepsiszentgyörgy öt kategóriában kapott UNITER-jelölést a Hamlet című előadásért.  A Bocsárdi László által rendezett produkciót a legjobb előadás és a legjobb rendezés díjára jelölték.

  • Tíz országot átszelő turnéra indul a sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy együttes. A székely-kelta zenét játszó csapat 18 helyszínen koncertezik március 6-a és 29-e között.

    Sepsiszentgyörgyön lépnek a Tein teaház színpadára február 28-án, pénteken az erdélyi slam-poetry képviselői, az irodalmi esten a TTTrió egy interaktív zenei produkcióval is kedveskedik a közönségnek.

    Folytatódik a felolvasószínház – a Játék évének jegyében – a Tein Teaházban, február 26-án, szerdán 19 órától Peter Handke: Közönséggyalázás című darabját olvassa Derzsi Dezső, Kolcsár József és Pálffy Tibor.

    Megkezdték a jegyek árusítását a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia sepsiszentgyörgyi koncertjére, még lehet elővételben belépőt vásárolni.

    A Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó kilencedik kiadványaként jelent meg a Sepsiszentgyörgy személyiségei Demeter Lajos helytörténész szerkesztésében, amely 16. századig visszanyúló, 391 címszavas életrajzgyűjtemény.

    Február 12-én, szerdán 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében mutatják be Demeter Lajos: Sepsiszentgyörgy személyiségei című könyvének első kötetét.

    Zene máshol – zene mindenhol, szöveg a köztéren, mozi a parkban, múzeumkerti koncertek, KultúrTeaház,  pulzArt kortárs összművészeti fesztivál – lapozz bele és nézd meg mi történt 2013-ban, a Hang és szó évében, Sepsiszentgyörgyön,  Székelyföld Kulturális Fővárosában!

    Rendkívüli szimfonikus koncertet tart februárban a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, amely először szerepel a sepsiszentgyörgyi hangverseny-évadban.

    Sepsiszentgyörgyön hivatalosan is véget ért a Hang és a szó éve rendezvénysorozat, kedden este a Tamási Áron Színház Hamlet című előadásával képletesen is átadták a stafétát a Játék évének.

    Január 29-én, szerdán 19 órától  a Ponopol Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház szervezésében Yasmina Reza - Művészet című darabját olvassák fel a Tamási Áron Színház művészei: Derzsi Dezső, Kolcsár József, Pálffy Tibor.

  • Az M Studio Mozgásszínház meghívást kapott a budapesti Bethlen Téri Színház által január 23-a és 26-a között szervezett Vendégváró Fesztivál második kiadására. A fesztivál meghívottja minden évben egy határon túli előadóművészeti szervezet, fővédnöke idén Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező.

    Az Evilági együttes Kincs lemezének bemutató koncertjével ünnepli Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa a magyar kultúra napját. A koncerten második alkalommal adják át a megyei önkormányzat által felajánlott Háromszék Kultúrájáért-díjat.

    Karácsonyra jelent meg a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes harmadik lemeze, a Kincs, amelyet hétfőn délelőtt a sajtó képviselőinek mutatott be Orbán Ferenc, a zenekar vezetője.

    Az év végi ügyintézés, karácsonyi bevásárlás, de az orvosra várás is minden bizonyára kellemesebben telik, ha közben jó zenét hallgatunk.

    A héten még egy rendkívüli zenei esemény helyszíne lesz városunk. Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosában, a Hang és szó évében a világhírű Madrigál Kórussal lép fel a Plugor Sándor Művészeti Líceum gyermek-kórusa.

    Érdekes és színes szabadtéri kiállításnak ad otthont a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park december 11-én, szerdán 18 órától. A kiállítást a Camera Club Siculorum szervezi annak apropóján, hogy a 2013-as esztendőt a gyurgyalag évének nyilvánították.

    December 5-én, csütörtökön 19 órától a Tein Teaházban Varga Melinda harmadik verseskötetét mutatják be. Az Űrezüst című kötet az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában látott napvilágot.

    December 4-én, szerdán 17 órától Gazda József A Harmadik ág – Magyarok a szétszórattatásban első kötetét mutatják be a szerző jelenlétében Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban.

    December 4-én 18 órától a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban a Meszesek című néprajzi dokumentumfilm bemutatójára kerül sor.

    Rendkívüli koncertre, izgalmas együttműködésre kerül sor Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosában. A Hang és szó évében, a műfajok átjárhatóságának jegyében, Johann Sebastian Bach muzsikája és a jazz világa találkozik december  11-én, szerdán 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király katolikus templomban, ahol Varnus Xavér orgonaművész lép fel.

  • Románia egyik legszebb hangú jazz énekesnője és Magyarország egyik legkiválóbb jazz zongoristája lép fel november 28-án, csütörtökön este tíz órától a Tein Teaházban.

    ÁT-JÁR-HATÁS címmel lép fel a posztmodern irodalom egyik legjelentősebb magyar képviselője, Esterházy Péter író, Mészáros Sándorral és Murányi Sándor Olivérrel november 29-én, pénteken 20 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

    A XVIII. F.I.T.A. Nemzetközi Színházi Fesztiválnak az olaszországi Viterbo adott otthont szeptember 29. és november 24. között. Az Etoile Európai Színházi Szövetség és az Osonó Színházműhely közös előadása, a Fazakas Misi által rendezett A bolondok törvénye a fesztivál utolsó napján került bemutatásra és elnyerte a Viterbo Város Nagydíját.

    November 21-én, csütörtökön 17 órától a Lábas Ház az Álló koncertek sorozat második kiadására kerül sor, műsoron Mozart és Dvorak művek, előadja Miklós Katalin (hegedű), Miklós Jácinta (hegedű), Sebestyén Lajos (brácsa).

    November 20-án, szerdán este hat órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében Demény Balázs zongoraművész koncertezik a Domokos Géza Egyesület fennállásának második évfordulója alkalmából.

    November 10-én, vasárnap 20 órától MÁSIK? címmel tartanak a Tein teaházban találkozót Barnás Ferenc íróval, beszélgetőtárs Murányi Sándor Olivér. A szerző felolvas legutóbbi kötetéből, a Másik halál című, Aegon-díjas regényéből.

    Palya Beát, Sebestyén Mártát, Sebő Ferencet, Szalóki Ágit, Szirtes Edina Mókust, Gryllus Dánielt felvonultató produkció érkezik Sepsiszentgyörgyre Székelyföld Kulturális Fővárosába, november 14-én.

    A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány 25. alkalommal szervezi meg ezen a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Népzene- és néptánctalálkozót.

    2013. november 10-én, vasárnap 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében Rádióaktív gondolat-ok címmel koncertezik Bodrogi Éva, Kedves Csanád, Klenyán Csaba, Szalai András, Zarándy Ákos az új magyar zene fiatal generációjának legjelentősebb képviselői.

    Nagy József Sepsiszentgyörgyön

    Meghatározó színházi élményben részesültek azok, akik részt vettek szerda este a Jel Színház Sepsiszentgyörgyön, Székelyföld Kulturális Fővárosában tartott ősbemutatóján.

  • Október 31-én, csütörtökön 19 órától Kendőzetlenül címmel nyílik meg a Lábas Házban Szabó Márta székesfehérvári fotóművész aktjaiból kiállítás.

    Két kiemelkedő kulturális rendezvény helyszíne lesz a közeljövőben Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, az önkormányzat a rendszeres programok mellett fontosnak tartja, hogy évente legyen néhány meghatározó, rendkívüli esemény is...

    A Lármafa Egyesület múlt havi, ázsiai kultúrákat bemutató sorozatának bemutatkozó eseményének a KeleTrip!-nek folytatásaként,  október 26-án, szombaton a torokéneklés és a doromb mágikus zenei világát szeretné a sepsiszentgyörgyi közönségnek bemutatni.

    Október 28-án világszerte a rajzfilmet ünneplik. Idén a sepsiszentgyörgyi Cabiria Egyesület  hetedik alkalommal szervezi meg az Animációs Világnapot a Lábas Házban október 26. és 28. között együtt a nagyváradi Metrion Egyesülettel és a Lakóca Egyesülettel.

    Az Etoile Európai Színházi Szövetséggel közösen létrehozott előadásokat a héten tekintheti meg a sepsiszentgyörgyi közönség.

    Október 18-án, pénteken 19 órától a Georgius és a Csíki Kamarazenekar koncertezik a Tamási Áron Színház nagytermében.

    A Bod Péter Megyei Könyvtár szervezésében háromszéki közönségtalálkozó-körúton lesz jelen Szávai Géza erdélyi származású budapesti író.

    Igaz Messiás ez világra jött... – Áthallások a XVII.század egyházi zenéi közt a Kájoni-kódex alapján címmel koncertezik a magyarországi Musica Profana a kilyéni unitárius templomban október 25-én, pénteken 19 órától.

    Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa lesz a helyszíne a világhírű táncművész, koreográfus Nagy József és az általa alapított Jel Színház ősbemutatójának.

    Az EMűK legújabb, Szocrelatív című kiállításához kapcsolódva október 16-án, szerdán a múzeum megünnepli a Magyar Festészet Napját.

  • Október 16-án, szerdán 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Teinben Arcok és hátraarcok címmel tartanak író-olvasó találkozót Garaczi Lászlóval és Nagy Ildikó Noémivel.

    Október 18-án indul a 2013/2014-es hangverseny évad, a klasszikus zene kedvelőinek és nemcsak

    Az idei hangversenyévad bérletei október 7-től, hétfőtől már kaphatóak a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában.

    A műfajok átjárhatóságának jegyében újabb sorozat indul a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros program keretében. Október 2-án, szerdán 18 órától első alkalommal kerül sor Álló koncertre, azaz húsz perc kamaramuzsikát ad elő Demény Gergely és Danguly Tünde hegedűn, Sebestyén Lajos brácsán a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben.

    A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Fundamentum Egyesület szervezésében, október 8 – 12 között Sepsiszentgyörgyre látogat a budapesti Csodák Palotája.

    Október 3-án, csütörtökön 18 órától a Tein Teaházban Körbeírt otthon címmel könyvbemutatóra és grafikai kiállítás megnyitójára kerül sor, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében. T

    Október 2-án, szerdán, 17 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár  Gábor Áron termében Megvert pásztorok nyája, egy a nemzet – megmaradásunk esélyei címmel tart ismeretterjesztő előadást Matuska Márton újvidéki újságíró, az 1944-45-ös délvidéki atrocitások elismert kutatója. Házigazda Bogdán László író.

    2013-09-26: Mesél a város

    Együtt a Népmese Napján

    A Bod Péter Megyei Könyvtár felkér minden sepsiszentgyörgyit, fiatalt és idősebbet, hogy a könyvtár által indított, Mesél a város című kezdeményezés keretében, 2013. szeptember 30-án, a Népmese Napján, Benedek Elek születésnapján, 11,30 órakor hallgasson meg egy rövid mesét.

    Az utóbbi években több énekmondó és énekelt verseket előadó művész koncertezett városunkban, Kátai Zoltán, Róka Szabolcs, Joós Tamás, Szélkiáltó együttes, Sebő-együttes, Misztrál együttes és több alkalommal az erdélyi Fűszál együttes is fellépett Sepsiszentgyörgyön, de itt működik két olyan csapat is, az Evilági és  a Mácsafej, amely ebben a műfajban szerzett elismerést.

    Szeptember 29-én, vasárnap 19 órától kezdődik a Tein Teaházban a 2013/14-es évad nyitó szavalóestje. A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, a Kónya et Kónya Ponopol és a Tein Teaház szervezésében tartják Simon Márton: Polaroidok - Az elejétől a végéig című zen- és felolvasóestet.

    Az Etoile Európai Színházi Központ és az Osonó közös színházi projektjének első fázisára szeptember 15. és 21. között került sor Reggio Emiliaban.

  • Az Etoile Európai Színházi Központ és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely közös színházi projektjének első fázisára szeptember 15. és 21. között kerül sor Reggio Emilia-ban.

    Szeptember 19-én, csütörtökön 19 órától Két kezem forgatta, szívem táncoltatta c. előadásával nyitja évadát a Háromszék Táncegyüttes. Öt műsoron tartott produkció mellett két új bemutatót és egy felújítást is tervez a társulat.

    A Szöveg a köztéren című csoportos kiállítás megnyitójával vette kezdetét a pulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amelyen 19 helyi író-képzőművész páros kapcsolta össze a képet a szöveggel, érdekes, és egyben látványos alkotásokat hozva létre.

    A nézők számát, a visszajelzéseket, az élmény intenzitását tekintve Lajkó Félix és zenekarának koncertjét lehet a pulzArt fesztivál csúcspontjának tekinteni – hangzott el az első alkalommal megszervezett kortárs összművészeti fesztivál kiértékelő sajtótájékoztatóján.

    Augusztus 28-án, szerdán 19 órakor Cseh Gusztáv munkáiból nyílik kiállítás a Lábas Házban. A tárlaton megtekinthető lesz nemcsak a Hatvan főember és a Jeles házak sorozata, hanem a grafikai életmű jelentős része is, a hajdúszoboszlói Bocskai Galéria teljes Cseh Gusztáv-anyagának köszönhetően.

    Augusztus 20. és szeptember 30. között, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy 8 országot érintő európai turnén vesz részt a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással.

    Augusztus 24-én, szombaton 21 órától Black Betty koncert lesz a Huhuuban. A sepsiszentgyörgyi Black Betty zenekar 2013 júliusában alakult, tagjai: Erdei “Big Mac” Gábor (ének), Módi “Waters“ István (ének), Könczey “Big White“ Jenő (zongora), Tinca “King Bee“ Teddy (gitár), Tóth “Slim Bold Ketsy“ Olivér (basszusgitár), Csurulya “Red Bean“ Árpád (dobok).

    Augusztus 23-án, pénteken este nyolc órától a Nicolas Simion Group koncertezik a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, rossz idő esetén a koncert a Teinben lesz megtartva.  A Nicolas Simion Group új formáció, Nicolas Simion és Sorin Românescu már koncertezett Sepsiszentgyörgyön, ebben a felállásban azonban még nem zenéltek a megyeszékhelyen.

    Augusztus 20-án, kedden 16 és 23 óra között a Tein Teaház előtt tengerpart üzemmódra lehet váltani a Tone Troopers közreműködésével.

    Augusztus 20-án, kedden 21 órakor Haute Cuisine címmel mozgásszínházi performance bemutatót tart a sepsiszentgyörgyi ŞPRAIŢ Egyesület a Lábas Ház nagytermében.

  • Augusztus 21-én, szerdán 21 órától az Erzsébet parkban az Esküvő után című svéd-dán filmdrámát vetítik, amelyet 2007-ben a legjobb idegennyelvű film Oscarjára jelöltek. Susanne Bier filmje.

    Augusztus 13-tól, keddtől lehet jegyet vásárolni a szeptember 5-8. között sorra kerülő pulzArt összművészeti fesztivál előadásaira.

    Az Osonó augusztus 7. és 12. között szervezte meg a hagyományossá vált nemzetközi drámatábort, melynek mottóját egy Grotowski idézet adta: „A néző szereti a könnyű igazságokat. Mi nem azért vagyunk, hogy a nézőt kielégítsük. Azért vagyunk, hogy kimondjuk az igazságot”- mondta Jerzy Grotowski lengyel rendező és pedagógus, aki az idén augusztus 11-én ünnepelte volna nyolcvanadik születésnapját.

    A jazz és blues zenei élet kifejezetten fejlett és pezsgő Sepsiszentgyörgyön, ahol az évek folyamán népes, értő és egyre gyarapodó közönség jött létre.

    Augusztus 15-én, csütörtökön a Bor, tangó, kapufa című dán vígjáték szabadtéri vetítésére kerül sor az Erzsébet parkban.

    Augusztus 14-én, szerdán este nyolc órától  a múzeumkerti koncertek sorozatában az Alias Sinatra nagysikerű produkciót mutatják be.

    A magyar jazzélet egyik legismertebb gitárosa, Babos Gyula Horváth Plutó Józseffel (basszusgitár), Balogh Lászlóval (dob) koncertezik augusztus 5-én, hétfőn este nyolc órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum kertjében.

    Az ázsiai turné részeként, július 5-én, pénteken indult Kambodzsába az Osonó Színházműhely.

    Augusztus 2-án, pénteken 21 órától Szalonspicc koncert lesz a Huhuuban. Fellép Lőfi Gellért, Pakot István és Éltes Áron, műsoron sanzon, musical, operett, filmzene.

  • A Moradokmai Színházi Központ két fiatal színésze, Wongwai A Tawirak és Sukkaew Bas Phanuwat egy fél éven keresztül éltek Sepsiszentgyörgyön, ahol önkéntesként az Osonó csapatát erősítették.

    A hegedűvirtuóz Lajkó először 2012-ben a Budapest Folk Fest nyitókoncertjén játszott nagyközönség előtt gyermekkori, legkedvesebb hangszerén, a citerán.

    Augusztus 7-én, szerdán 21.30-tól a Transylvania című francia filmdrámát vetítik az Erzsébet parkban.

    Augusztus elsején, csütörtökön nyolc órától a NemEZ koncertezik a Székely Nemzeti Múzeum kertjében.

    Székelyföld nevében - Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa programot népszerűsítették a 11. Félsziget Fesztiválon, amelyet idén a Kolozsvár melletti, Gorbó völgyében tartottak.

    A műfajok találkozása volt az egyik fő szempont a szeptember 5–8. között első alkalommal megszervezett pulzArt kortárs összművészeti fesztivál programjának összeállításánál...

    2013. július 27-én, szombaton 19 órától az Árkosi Kulturális Központ és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala rendkívüli hangversenyre hívja a zenekedvelőket a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkba, fellépnek a 2013-as  Árkosi  Nemzetközi  Mesterkurzus résztvevői.

    Július 24-én, szerdán 20 órától Flamenco estet tartanak a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. Fellép a madridi De Cobre és a sepsiszentgyörgyi Ritmo del Flamenco, akik az andalúziai zene, tánc és ritmus világába kalauzolnak el.

    Kedden már kimondottan a zenés produkciók miatt is utaztak a sepsiszentgyörgyi buszokon – a Zene máshol program második része is sikert aratott a lakosság körében.

    Képzeletbeli utazás a világ körül címmel tart gyermekfoglalkozást Cserey Csaba (ütőhangszerek) és Vékony József (gitár, ének, perkúció) július 20-án, szombaton 17 órától a Huhuuban.

  • Július 17-én, szerdán a 2012-es, Cristian Mungiu által rendezett Dombokon túl (După dealuri) című filmet vetítik az Erzsébet parkban 21 óra 30 perctől.

    Július 18-án, csütörtökön 19 órától Sebő Ferenc és zenekara énekelt verseket ad elő a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. A koncert része a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa programnak.

    A Polgármesteri Hivatal Városimázs Irodája helyi zenészeket kért fel, hogy ezen a nyáron nem megszokott helyeken, egy-egy spontán akció részeként, lépjék meg a sepsiszentgyörgyieket egy kis zenei produkcióval.

    Ezen a héten a hetedik alkalommal megszervezett, az országban egyedülálló Jazz és Improvizációs Zenei Tábor tanárainak és diákjainak fellépése határozza meg a sepsiszentgyörgyi zenei életet.

    A legelső „szép” magyar filmet vetítik szerda este a Múzeumkertben. A Janovics Jenő Filmgyárban készült Kertész Mihály filmet Szép András fiatal művész kíséri zongorajátékával.

    Csütörtökön 21 órától Luiza Zan, Rick Condit (USA) & Cserkész Jimmy lép fel a Huhuu Házban, a koncertet követően jam-sessionre kerül sor.

    Korunkban egyre több olyan társadalmi helyzettel találkozhatunk, amelyek nemtetszésünket váltják ki. Gyakran érezzük, hogy bizonyos dolgoknak nem szabadna megtörténniük, s ha megtörténnek, nem kellene karba tett kézzel néznünk.

    Tavaly Sepsiszentgyörgyön tartottak konferenciát a nagy városépítő polgármester, ifj. Gödri Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából. Ma, július 5-én 18 órától a Székely Nemzeti Múzeumban zajlik ifj. Gödri Ferenc: Sepsiszentgyörgytől Turinig és vissza című útleírás második, illusztrált kiadásának bemutatója.

    Turnén a magyar slam poetry nagyágyúi

    Négy állomásos erdélyi turnéra indul Csider István Zoltán, Pion István és Simon Márton.

    A Sepsiszentgyörgy Kiadó és a Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja 2013. július 5-én, pénteken 18 órától IFJ. GÖDRI FERENC: SEPSISZENTGYÖRGYTŐL TURINIG ÉS VISSZA című útleírás második, illusztrált  kiadásának bemutatójára.

  • A szabadtéri mozi soron következő filmje az 1996-ban készült Haggyállógva Vászka magyar-orosz filmszatíra. A vetítés szerdán, július 3-án, 21.30-kor, sötétedés után kezdődik (rossz idő esetén a vetítést újratervezik).

    Július 5-én, pénteken 20 órától a marosvásárhelyi Kush Kush világzenei együttes lép fel a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. Az esemény a Sepsiszentgyörgy Kulturális Főváros program része.

    A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban, 2013. július 6-án, 19 órától a kolozsvári Visszhang kórus és kamarazenekar bemutatja a César FRANCK - Les Sept Paroles du Christ en Croix (Jézus hét szava a kereszten) című művét.

    Különleges zenei produkció helyszíne lesz június 28-án, pénteken a sepsiszentgyörgyi Huhuu Ház, ahol a Tiberius vonósnégyes koncertezik 21 órától.

    Miklóssi Szabó István fiatal író mutatkozik be június 28-án, pénteken 18 órától a KultúrTeaházban. A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, a Kónya et Kónya Ponopol és a Tein Teaház közös szervezésében sorra kerülő író-olvasó találkozón közreműködik Muszka Sándor.

    Lajkó Félix és zenekara, Háy János, a Frenák Pál Társulat részvételével 2013. szeptember 5–8. között, első alkalommal kerül sor a pulzArt kortárs összművészeti fesztiválra...

    Ezen a héten 14 iskolában és 5 óvodában közel kétezer gyerek vehetett részt örömzenélésen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros részeként.

    Lassan hagyománnyá válik, hogy a Lábas Házban természetfotókat állítanak ki, Haarberg Orsolya után most Nagy Zoltán Gergely képeit lehet megtekinteni, fogalmazott Damokos Csaba a kiállítás házigazdáj a telt házas megnyitón.

    Június 19-én, szerdán délelőtt tíz órától kisiskolásoknak, csoportoknak, míg délután fél kettőtől a családosoknak tartja meg Sepsiszentgyörgyön, a Huhuuban a zenés előadással, könyvbemutatóval összekötött gyermekfoglalkozását Dézsi Zoltán és a Medvedomb együttes.

    TÁV-TÉR-KÉP címmel nyílik meg Sepsiszentgyörgyön a Teinben, június 17-én, hétfőn este nyolc órától Ütő Gusztáv kiállítása.

  • A hang és szó éve Sepsiszentgyörgyön

    A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében zajlik a Zene máshol című kezdeményezés.

    A kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb szerzőjét látta vendégül szerda délután a KultúrTeaház a Teinben. Lackfi János költő, író, szerkesztő, műfordító azért is szívesen vállal író-olvasó találkozókat, mert, mint mondta, hisz abban, hogy az irodalmat le kell venni a pódiumról.

    Igazi zenei csemege következik a szabadtéri múzeumkerti koncertek sorában. Kolozsvár és Székelyudvarhely mellett Sepsiszentgyörgyön is koncertezik júniusban a világ egyik leghíresebb dzsessz-zongoraművészének tartott Benito Gonzalez....

    Június 14-én, pénteken este nyolc órától Sepsiszentgyörgyön a Múzeumkertben koncertezik a Tom White és barátai magyarországi együttes.

    Június 11-én kedden 18 órától a Lábas Házban nyílik meg a többszörösen díjazott, marosvásárhelyi Nagy Zoltán Gergely fotóművész kiállítása.

    Lackfi János magyarországi költő lesz a vendége a június 12-én, szerdán 18 órától a KultúrTeaháznak.

    Június 7-9 között Kovács Ferenc tart zenei workshopot Sepsiszentgyörgyön a HuHuuban. Ez alkalomból ismét kinyit a Bőrönd!

    Május 22-én, szerdán 21 órától Krúdy Gyula regényének megfilmesítését, Huszárik Zoltán legendás alkotását, a Szindbádot lehet megtekinteni az Erzsébet park pavilonjánál.

    Május 24-én, pénteken 18 órától Fenyődúcos Verstetőzők Találkozójára kerül sor a Tein Teaházban.

    Május 24-én, pénteken 20 órától lép fel a Santa Diver budapesti alternatív zenekar a Székely Nemzeti Múzeum kertjében.

  • Május 20-án és 21-én Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztálya a KÉT LENGYEL DARAB című Bocsárdi László által rendezett előadással.

    Múlt héten megkezdődtek a szabadtéri vetítések az Erzsébet park pavilonjában. A Hang és szó tematikus év jegyében idén nyáron heti rendszerességgel magyar és román filmeket lehet megtekinteni.

    Rendkívül nagy sikert aratott a Szent György Napokon bemutatott alias Sinatra – Frank Sinatra-emlékest, a hangulatos produkció jól illeszkedik a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa által meghirdetett Hang és szó tematikus évhez.

    A humor közelebb hozza egymáshoz az embereket

    Kell a humor az etnikumközi feszültségek enyhítéséhez és nem szabad félni az ismeretlentől – ezt erősítette meg többek között a péntek este megnyílt HungaRomânisme című kiállítás, amelyen román és magyar szókapcsolatok tükörfordításának illusztrációit lehet megtekinteni.

    A jó idő megérkeztével újraindulnak a Hang és szó évének jegyében, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa támogatásával a népszerű szabadtéri filmvetítések és múzeumkerti koncertek, a kultúra szimbolikusan is teret foglal az Erzsébet parkban és a Székely Nemzeti Múzeumban.

    HungaRomânisme címmel román és magyar szókapcsolatok tükörfordításának illusztrációit mutatják be május 10-én, pénteken 19 órától a Tein Teaházban.

    „az út mindenkit hív, más okból indulunk el, és máshová is érkezünk, hiszen ez valójában belső utazás. Útra kelünk, megállunk, és talán nincsen megérkezés, csak maga a folyamat van, amit nem lehet befejezni, csak abbahagyni lehet, hogy aztán ismét hívást érezzünk… “ –  ilyen vagy ehhez hasonló érzésekkel térnek haza a zarándokok és ezekről az élményekről beszél a két sepsiszentgyörgyi zarándok a magyarországi Dinnyésen.

    Sepsiszentgyörgyön tartják május 3-án, pénteken 22 órától az Erdélyi Slam Poetry bajnokság második, székelyföldi fordulóját.

    Elsősorban az irodalom szerepéről és az irodalomszervezés kérdéseiről beszélgettek április 21-én, vasárnap délután Az interkulturális irodalmi es(e)t / Intercultural la plural című találkozón...

    Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Kónya et Kónya Ponopol és a Tein Teaház közös szervezésében Az interkulturális irodalmi eset / Intercultural la plural címmel irodalmi és zenés es(e)tet tartanak a Tein Teaházban április 21-én, vasárnap 17 órától.

  • A Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat részeként április 19-28-a között, a Szent György Napok alatt olvasósarok működik a wUnderPlatzon.

    A wUnderPiknik nevet viselő Szent György-napi program során számos olyan kulturális eseményre lehet ellátogatni, melyet Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa támogat. A hét folyamán olyan kiváló zenei fellépőket látnak vendégül, mint Dj Kormac (IR), Mike Delinquent Project feat Kcat (UK), Missile, Dj.Barna és a Toone Tropers.

    A Kulturális Nyílt Napok résztvevőit  13 kulturális intézmény, 7 vendéglő, kultúrkocsma, pub vagy alkotóház várta  19 helyszínen, közel 50 programpontból lehetett választani.

    Március 22-én, pénteken este fél nyolctól rendhagyó versórát szerveznek a Bod Péter Megyei Könyvtár munkatársai. A program modellje a nagy sikerű Lyukasóra című tévéműsor.

    Sepsiszentgyörgy ismert személyiségei és hűséges olvasók szolgálják ki az érdeklődőket pénteken. A felnőtt kölcsönzőben 12–12,30 óra között Mocanu-Prezsmer Erika előadóművész (Melodika énekegyüttes), Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező...

    A március 21-én kezdődő Kulturális Nyílt Napokon van néhány olyan esemény, amelyre előjegyzés szükséges. Be kell előre jelentkezni a Kovászna Megye Művelődés Központja által március 21-én, csütörtökön 15 órától szervezett rendezvényszervezési műhelymunkára...

    Március 21-e és 23-a között Kulturális Nyílt Napokkal indul a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros rendezvénysorozata. Mint ismeretes, Otthon a kultúrában jelszó alatt, 2013–2016 között négy tematikus év fogja össze a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezést.

    A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosának szervezői logóvadászatot indítanak, a verseny során ki kell gyűjteni a rendezvénysorozat logójának négy elemét, amellyel a Kulturális Főváros pólóját lehet megnyerni vagy ingyenes részvételt a belépőjegyes programokra!

    Március 23-án, szombaton 18 órától az unitárius templomban Offerus – Jazz in Church címmel lép fel a hazai jazzélet két oszlopos tagja: Mircea Tiberian (zongora) és Liviu Butoi (szaxofon), aki saját szerzemények mellett improvizációs darabokat ad elő.

    Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa (2013–2016)

    Otthon a kultúrában jelszó alatt, négy tematikus év fogja össze a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezést 2013–2016 között, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester és Knop Ildikó, a programsorozatért felelős Városimázs iroda munkatársa.

  • Célunk közelebb hozni a közönséget a kulturális intézményekhez azáltal, hogy e három nap erejéig bárki beléphet a kulisszák mögé, megtudhatja, hogyan zajlik a mindennapi élet ezekben az intézményekben...


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda
Partnerek
Médiapartnerek
Képgaléria
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem