2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
A lakók kezében a döntés

Megújul a városi strand

A város vezetősége felújítani készül a sepsiszentgyörgyi strandot, a folyamatban a lakók véleményére is számítanak. A polgármesteri hivatal honlapján szavazni lehet, hogy milyen irányban indítsák el a strand fejlesztését.

Két tervezet van a városi strand felújítására – számolt be Sztakics Éva alpolgármester, aki ismertette mindkét elképzelés előnyeit és hátrányait. Az egyik változat, hogy marad a jelenlegi nagy medence, de felújítják, modern víztisztítóval és melegítőrendszerrel szerelik fel. Ez pillanatnyilag olcsóbb megoldás, de hoszszú távon többe kerül a fenntartása, viszont megmarad az úszási lehetőség. A másik elképzelés szerint – egy magyarországi cég tervét felhasználva – olyan medencét építenének, amelyhez csúszdák és élményelemek tartoznak; ez nagyobb beruházást jelent, viszont hosszú távon kisebb a fenntartási költsége. Igaz, így csökkenne az úszási lehetőség. „Mindkettő mellett erős érvek szólnak, hiszen egyre többen keresik fel a brassói aquaparkot, ami azt jelzi, hogy van erre kereslet, de erős az úszás iránti igény is, hiszen évente 70 ezer látogatója van az uszodának, ezért is döntöttünk úgy, hogy megkérdezzük a szentgyörgyieket, milyen strandot szeretnének” – mond ta el Sztakics Éva.

A városi strand évről évre több látogatót vonz, tavaly nyáron 22 ezren keresték fel, elsősorban a gyerekek és a fiatalok körében az egyik legkedveltebb nyári szabadidős helyszín, így a tavaly felszerelt új játszótérnek is nagy volt a keletje – tudtuk meg Nagy Zoltántól, a Sport- és Szabadidőközpont Igazgatóság vezetőjétől, aki azt is elmondta, sok tennivaló van még a strand körül, hiszen az öltözőket, tusolókat is fel kell újítani. A felújítási tervekkel kapcsolatosan elmondták, február 15-ig lehet szavazni a város honlapján, a www.sepsi.ro weboldalon, az eredménynek megfelelően teszik meg a további lépéseket. Az idei nyári idényre még a jelenlegi felszereltséggel várják a látogatókat, azonban várhatóan augusztusban hozzálátnak a felújítás vagy átalakítás kivitelezésének, ami azt jelenti, hogy 2012 nyarán mindenképpen megújult strand várja a sepsiszentgyörgyieket.
 

 1.

 

2.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23889    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem