2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Átalakítják és bővítik az '56-os emlékparkot

Jövőre, az 1956-as forradalom 55. évfordulójára felújítják és átalakítják a Kónya Ádám Művelődési Ház kertjében található emlékparkot. Antal Árpád András polgármester elmondta, folyamatosan egyeztetnek a Volt Politikai Foglyok Szövetségével, és mindenképpen olyan emlékparkot szeretnének kialakítani, amely tükrözi ’56 szellemét, mindazt, ami akkor Magyarországon és Erdélyben történt, és ezt azoknak a bevonásával szeretné megvalósítani, akik részesei voltak az eseményeknek. A tervek között szerepel, hogy a zeneiskola előtti parkot is az emlékpark részévé alakítják, oly módon, hogy lebontanák az iskolát és a művelődési házat elválasztó betonkerítést.


Fotó: Vargyasi Levente

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24838    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem