2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Első díj a zöldövezetekért

Országos első hellyel díjazta Sepsiszentgyörgyöt a Környezetvédelmi Minisztérium a parkosítás- és növénybarát politikája kapcsán. A szaktárca már negyedik alkalommal osztotta ki a díjat, a „Millió ember, millió fa” kampányt követően.


Fotó: Vargyasi Levente


A kampány nemzetközi kezdeményezője az ENSZ, ennek romániai szakaszában nyert Sepsiszentgyörgy. A versenynek több kategóriája van, városunk a növény kategóriában nyerte az első díjat.
 
A díjakat iskolák, civil szervezetek, erdészetek, állami és közintézmények kaphatják. A kampány szervezői a díjátadáskor elmondták, Sepsiszentgyörgyöt példaértékűnek tartják e tekintetben. Antal Árpád András polgármester kifejtette, hogy egyik fő célkitűzésük, hogy minél több zöldövezet legyen a városban. „Ha kivágunk egy fát, tízet ültetünk a helyére, és fákat csak akkor vágunk ki, ha azok veszélyt jelentenek a lakosságra” – hangsúlyozta a polgármester.


Fotó: Vargyasi Levente


Az elmúlt évben több mint háromszázezer díszfát, bokrot, növényt, virágot és virághagymát ültettek. A lakosságnak majdnem negyvenezer növényt és több mint 300 díszfát osztottak ki, és több száz önkéntes vett részt a zöldövezeti tevékenységben.
 


 


<< vissza



Oldal megjelenítése: 27008    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem