2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Robert Capa fotói Sepsiszentgyörgyön
Az Árkosi Kulturális Központ, a Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület és a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja eddig minden évben bemutatott egy világhírű fotóművészt Sepsiszentgyörgyön (2006. március – Barta Árpád; 2007. március – Brassai, Kertész, Capa, Moholy-Nagy, Munkácsi; 2007. november – MTI sajtófotók; 2008. március – Bortnyik György; 2009 – Szipál Márton).

Ebben az évben a kecskeméti Magyar Fotográfia Múzeum Robert Capa gyűjteményét szeretnénk bemutatni a nagyérdeműnek.



A kiállításon a Capa fotográfiái mellett bemutatjuk a világhírű magyar háborús fényképész életútját is, aki „rövid földi pályafutása során sokat élt és szenvedett. Szegényen született, így is halt meg. Páratlan életútjának krónikáját hagyta ránk, és vizuális bizonyságát annak a meggyőződésének,
hogy az emberiség sok mindent képes elviselni és időnként még győzni is.“ (Cornell Capa)

A kiállítás megnyitóját 2010. június 6-ára (11 óra), az 1944-es normandiai partraszállás napjára tűztük ki.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24212    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem