2024. április 17., Szerda
Hírarchívum
Antal Árpád kezdeményezi Bálint József alpolgármester leváltását
Jobb lesz az együttműködés az MPP-vel, ha ellenzékbe vonulnak – véli Antal Árpád polgármester. Antal elmondta, az ellenzékbe vonulással megszűnik majd a tudathasadásos állapot, mely az MPP sepsiszentgyörgyi frakcióját jellemzi.

„Rendszertani szempontból rendet kell tennünk a hivatalban, ha a polgáriak nem akarnak konstruktívan részt venni a munkában, akkor indokolt az ellenzékbe vonulásuk. Sajnos az a helyzet állt elő, hogy bármit egyeztetünk az alpolgármesterrel, nem megvalósítható, mert különböző konfliktusgeneráló személyek, akik mögé az MPP-s tanácstagok felsorakoznak, ezt lehetetlenné teszik” – nyilatkozta Antal, aki azt is elmondta, hogy az intézkedés nem az alpogármester személye ellen irányul, hanem a polgári frakciónak azon törekvése ellen, hogy akadályozza a városfejlesztő munkát.

Antal kifejtette, másfél éve az volt a  célja, hogy együttműködési precedenst teremtsen az erdélyi magyar összefogásra és együttcselekvésre. Az MPP azóta bebizonyította, hogy senkivel sem tud vagy akar se összefogni se együttműködni, hiszen szembefordultak mind Tőkés Lászlóval, mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és kimaradtak minden olyan összefogási projektből, mely az erdélyi magyarok javát és érdekeit szolgálja, ennélfogva politikai szempontból sem tudja a továbbiakban felvállalni velük az önkormányzati munkát.

A csütörtök délutánra tervezett tanácsülést, melyre a polgármester beterjesztette a leváltó javaslatot, jövő szerdára halasztották.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23454    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem