2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Antal Árpád András polgármester válaszol Gazda Zoltán tanácstag felvetéseire
Tisztelt Gazda Zoltán,


Köszönöm hozzám intézett levelét.
Nagyon szívesen válaszolok minden felvetetett kérdésére, tekintve hogy a város ügyeivel kapcsolatos átláthatóságot az önkormányzati munka részének tekintem. Köszönöm türelmét, melyet azalatt tanúsított amíg a kérdéseivel kapcsolatos anyagot összeállítottam, a továbbiakban kérdéseire szeretnék választ adni, számszerű adatokkal pontosítva.

Mindazonáltal engedje meg, hogy csalódásomat fejezzem ki a kialakult helyzet okán, sokkal kívánatosabbnak tartottam volna az együttműködést és az együtt cselekvést Sepsiszentgyörgy érdekében. Nekünk nem az a feladatunk, hogy egymással veszekedjünk, hanem az, hogy a város érdekében dolgozzunk. Szeretném emlékeztetni arra, hogy mandátumon kezdete óta szorgalmaztam a polgári frakcióval a konszenzusos együttműködést, hogy értéknek tartottam azt, hogy a közösség érdekeit helyezzük előtérbe és pártpolitika felé emeljük városunk fejlesztését. Csalódással veszem tudomásul, hogy az MPP populista eszközök bevetésével, a valóság tudatos elferdítésével próbálja akadályozni a polgármester munkáját.

Bár továbbra is nyitott vagyok az együttműködésre, mert a konszenzust tartom a legjárhatóbb útnak és nem hiszek az ellentétek további szításában, az MPP magatartásából csak azt a következtetést tudom levonni, hogy az MPP nem kíván építő módon hozzájárulni a város fejlesztéséhez, hanem az örök ellenzékiség cselekvésképtelenségét választották. Sajnálatomat szeretném kifejezni ezen döntésükkel kapcsolatosan, valamint azzal kapcsolatosan is, hogy az elmúlt egy évben nem járultak hozzá szinte semmivel ahhoz a gigászi munkához, amit a város rendbetétele, újjáépítése megkíván.

Kérem a továbbiakban is forduljanak hozzám, ha bármilyen kérdésük lenne a város fejlesztésével, a város ügyeivel kapcsolatosan, bármikor állok rendelkezésükre, noha ezek az információk ugyanúgy az önök rendelkezésére is állanak. A Polgármesteri Hivatal egy nyitott intézmény, melynek munkájára önöknek maximális rálátásuk van, minden adat és információ mindenkor a rendelkezésükre áll. Hogy önök nem élnek ezzel a lehetőséggel, azzal a jogukkal, hogy kövessék a hivatalban folyó munkát és a városban folyó munkálatokat, az ezekkel kapcsolatos előkészítő háttérmunkát, az elsősorban az önök hozzáállásán vagy éppenséggel hozzá nem értésükön múlik.

Szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy a jövőben sokkal inkább Sepsiszentgyörgy jóléte foglalkoztatja majd önöket, valamint hogy konkrétan és kézzelfoghatóan veszik ki majd részüket az önkormányzat munkájából, nemcsak akadályozzák annak zavartalan működését.

Tisztelettel,

Antal Árpád András
polgármester


1. A központ modernizálása

A városközpont kinézete döntő jelentőségű a városkép megformálásában a városba érkező vendégek számára. Ugyanakkor ez az a része a városnak, melyet az összes városlakó rendszeresen igénybe vesz és használ, függetlenül lakóhelyétől. Előbb utóbb minden utca feljavítására sor kerül, és jelenleg nem csak a belvárosban folytatunk felújító munkálatokat, hanem amint a csatolt táblázatból kiderül, városszerte legalább negyven helyszínen. Ajánlom szíves figyelmébe a hivatal honlapját, ahol interaktív térképen követheti a városban folyó munkálatokat, valamint a mellékelt táblázatot, melyben összefoglaltam a megjavított vagy javítás alatt álló utcákat és azokat is, melyeket 2010-re ütemeztünk be felújításra.

Téves állítás, hogy a központ a közelmúltban a központban javítási munkálatok folytak volna.  Az egységes városkép érdekében kicseréltük a szegélykövek egy részét, ezek kérdését a későbbiekben részletesen ön elé tárom. A központban végzett munkálatok nemcsak a szegélykőrakásban és az aszfaltozásban merültek ki, hanem kicseréltünk több mint 200 darab aknatetőt, régi csövek kicserélésével szivárgást küszöböltünk ki, és végre egy szintbe hoztuk a város több központi utcáját, úgy korrigálva az úttest és a járda szintjét, ahogyan azt a helyszín követelte. Az új aszfaltréteg is megfelel a legszigorúbb minőségi standardoknak, hosszútávra akartuk biztosítani az úttest anyagának tartósságát, időtálló és minőségi munkát adtunk át a szentgyörgyieknek.


2. Szegélykövek


A szegélyköveket a közbeszerzési törvény betartásával a Megyei Tanács tulajdonában levő, Megyei Út és Híd RT –től vásároltuk a 2008-as évben. A szerződés alapján egy folyóméter szegélykő  ára 64,80 lej. Ez a költségtétel a város 2008-as költségvetésében a 84.02-es fejezetben található. A lecserélt szegélyköveket a városi kertészet udvarán tároljuk.

A kőből készült szegélykövek  nem jelentenek balesetveszélyt és hosszú élettartamuk miatt sokkal előnyösebb a használatuk, mint a betonból készült szegélyköveknek. Szívem szerint mindenhová természetes követ tennék, sajnos ez nem mindig lehetséges. Hosszútávú befektetés szempontjából mindenképpen sokkal fenntarthatóbb választás, arról nem is beszélve, hogy a terméskő sokkal inkább illik egy székelyföldi városba, mint a mesterségesen előállított beton.


A Helyi Tanács  1/2009 határozata alapján elfogadtuk az Integrált Városfejlesztési Tervet, amely tartalmazza a központ kerékpáros sávjainak a kiképzését.


3. A Polgármesteri Hivatal takarítása

A hivatal takarítását előzőleg négy személy végezte, akiket nem építettünk le, hanem átszerveztünk a tevékenységi köreiket, így módon egy személy átkerült a Tourinfo irodába, két személy átkerült a Közterület Gazdálkodási Osztályhoz, egy személy átkerült a közös temetőhöz. A takarítónők átlag havi fizetése a kötelező járulékokkal  7.862 lei volt. 2008-ban a takarításhoz vásárolt takarítószerek és eszközök értéke 22.730 lejt emésztett fel.

A szolgáltatási szerződés megkötése előtt árajánlatokat kértünk az ebben a tevékenységi körben  működő cégektől, majd ez alapján szerződést kötöttünk a Bella&Karola céggel. A  szerződést Nagy Mária Magdolna írta alá. A hivatal takarítását havonta 5.100 lejért vállalta az említett cég.

Összehasonlítási alapként számszerűen kiegészíteném, hogy 2008-ban és 2009-ben mennyit költöttünk takarításra és hogy az átszervezésből kifolyólag mennyi pénzt takarítottunk meg. 2008 – ban 117.074 lejt költöttünk takarításra, ezzel szemben 2009-ben csak 61.200 lejt, tehát 55.874 lejt spóroltunk meg összesen.

Megjegyzés: a javításokat összefoglaló táblázatot megtalálja a csatolmányban.

Javításokat összefoglaló táblázat



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24307    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem