2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Adventi gyertyagyújtás Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön hagyománya van a karácsonyra való készülődésnek, amely az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával veszi kezdetét. Idén tizedik alkalommal állítunk óriási adventi koszorút városunk főterén. Az első gyertyát ünnepi műsor keretében gyújtjuk meg december 1-jén, vasárnap 19:30 órától.

Az eseményre gyülekezőket forró teával és a gyermekeket mézeskaláccsal várjuk. Arra buzdítjuk a városlakókat, hogy hozzanak magukkal gyertyákat, hogy megszentelt lánggal térhessenek haza otthonaikba. Amennyiben valakinek nincs erre lehetősége, a szervezők idén is biztosítanak gyertyákat a helyszínen.

Az ünnepségen közreműködik a DoReMi Kicsinyek kórusa Sebestyén Lázár Enikő vezénylésével, az Andantino gyermekkórus Mihály Imola vezetésével, a Laudate kamarakórus Lőfi Gellért vezetésével, valamint Elek Ágota, Oláh Badi Cintia és Sebestény Lázár Regina, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai.

Márkus András plébános áldása után Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere  osztja meg ünnepi gondolatait, majd meggyújtja az első gyertyát.

Idén újra koszorút állítunk az állomás negyedi körforgalomhoz is, remélve, hogy az ott lakók magukénak érzik majd azt és megélik az ünnepre való hangolódás pillanatait.

Mivel az elmúlt évek során a városlakók legkedvesebb adventi koszorú dekorációja a fehér város tematikája köré épített volt, idén mindkét koszorút ebben a szellemben díszítjük. A hagyományokhoz híven mindkét koszorút a városi kertészet munkatársai fonják, illetve állítják fel, a díszek pedig helyi alkotók munkái.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kónya Ádám Művelődési Ház.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23946    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem