2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Sor kerül az elmaradt learn2drum koncertre

Az Ütős nyár Sepsiszentgyörgyön! programsorozat keretében augusztus 16-ára tervezett learn2drum koncert az időjárás közbeszólása miatt elmaradt, ám szeptember 4-én 20:00 órától sor kerül rá a főtéri kőszínpadon. A produkció kiválóan illeszkedik a Diákok éve koncepciójához, hiszen maguk a diákok, a learn2drum dobiskola növendékei lépnek fel egy nyílt óra keretében.

A learn2drum dobiskolát Kiss Levente hozta létre Marosvásárhelyen azzal a céllal, hogy teret és lehetőséget nyújtson a hozzá hasonló zeneszerető fiataloknak a dobtanulásra, az önkifejezésre és megmutatkozásra. A 2014-ben indult vállalkozás azóta szépen gyarapodott, sőt tovább is terjeszkedett: 2018 őszén Sepsiszentgyörgyön is indult oktatás, ahol a learn2drum mára saját stúdióval, illetve több mint 15 diákkal büszkélkedhet.

A learn2drum.open.project név alatt futó nyílt órák során a tanoncok körülbelül egy órában  szoktak bemutatkozni az érdeklődők előtt. A pénteken sorra kerülő, open.project – movie.edition című produkció a nyílt óráknak egy továbbfejlesztett változata, amely igazán különleges lesz, a learn2drum 4 lelkes dobospalántája ugyanis ismert filmes főcím- és betétdalokat játszik majd, miközben videó-kollázsos projekció idézi fel az adott filmek mozis hangulatát. Sajgó Áron (11), Pál Mátyás Áron (18) és Tündérligeti Samu (18) a marosvásárhelyi, Lukács Beáta (14) pedig a sepsiszentgyörgyi learn2drum tanonca. Van, aki már 5 éve, van aki csupán 9 hónapja dobol, ám az elkötelezettség és kitartás közös erénye a fiataloknak, hiszen csak így jöhetett létre ez a nem kis igyekezetet kívánó előadás, melynek során olyan filmsikerek látvány- és hangzásvilága köszön majd vissza, mint például a Pulp Fiction, a Fight Club, a Guardians of the Galaxy vagy a Rocky.

A koncerten való részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak szerdán 20:00 órától a főtéri kőszínpadnál!

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház.



 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 53513    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem