2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Folytatódik Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának hallgatói ösztöndíjprogramja

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa a novemberi soros tanácsülés keretében döntött a 2014-ben indított  hallgatói ösztöndíjprogram folytatásáról, jövőre 100.000 lej összegben hagyták jóvá az ösztöndíj értékét.

Sepsiszentgyörgy tanácsa 2014-ben indította el a hallgatói ösztöndíjprogramját, melynek folytatásáról a novemberi soros tanácsülésen született döntés. Sepsiszentgyörgy város helyi költségvetéséből 100.000 lejt biztosítanak a jelenlegi kiírás keretében és az odaítélt ösztöndíjak száma az összeg kimerülésével zárul le.

Az ösztöndíjra azok a 35 év alatti diákok pályázhatnak, akik alap-, mesteri- vagy doktori képzésben vesznek részt bárhol a világban, és a disszertációjuk előkészítésén dolgoznak a folyó tanévben.

A sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkezők bármilyen témában kutathatnak. Azok a diákok, akik bármilyen más romániai településen rendelkeznek lakhellyel, kizárólag Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatásokra igényelhetnek ösztöndíjat.

Az ösztöndíj értéke havi 300 lej az alapképzésben résztvevő hallgatók számára,  havi 500 lej a mesterképzésen résztvevő hallgatóknak, és havi 1000 lej a doktori képzésen résztvevő hallgatók számára. Az ösztöndíjak folyósításának időtartama 4 hónap.
Az alap- és mesteri képzésben részt vevők 2019. június 30-ig, a doktori képzésben részt vevők 2019. szeptember 30-ig kötelesek leadni a dolgozatukat nyomtatott és elektronikus formában egyaránt, 2019. november utolsó hétfőjén pedig egy konferencia keretében kell bemutatniuk dolgozataikat.

A hallgatói ösztöndíjra a jelentkezési űrlap kitöltésével és az ösztöndíjszabályzatban előírt dokumentumok leadásával lehet pályázni, melyet 2019. január 28-ig (postabélyegző dátuma) lehet leadni és aznap 15 óráig elektronikusan elküldeni a kinga.sandor@sepsi.ro címre elküldeni.

Szabályzat

Pályázati űrlap

2018/87-es számú tanácshatározat

2018/375-ös számú tanácshatározat

Fotó: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 122811    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem