2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Idén is járhatnak egyetemre az idősek

Elkezdődött az Ezüst Akadémia oktatási program Sepsiszentgyörgyön

Tegnap, október 9-én vette kezdetét az Ezüst Akadémia második kiadása, amely Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának együttműködésében valósul meg. A tavalyi évben indított, nagy sikernek örvendő oktatási program az 50 év feletti korosztálynak kínál ingyenesen megtekinthető, szórakoztató és tartalmas előadásokat.

A 2018/2019-es tanévben sorra kerülő programnak köszönhetően közel 330 idős- és idősödő korú személynek havi kétszer is alkalma van új, a mindennapokban is használható tudásra szert tenni az előadások keretében. A hazai és a magyarországi előadók hasznos tanácsokkal is elllátják a résztvevőket, az előadások végén pedig kérdések felvetésésre és megvitatására is lehetőség van.

Fotó: Henning János

Így történt ez a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott, első előadás alkalmával is, a jelenlevőknek Dr. Tatár Márta szívgyógyász a természetes gyógytényezőkről, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentéséről tartott előadást.

A továbbiakban szintén érdekes témák kerülnek bemutatásra, így például a női szerepek és szerepelvárások; a férfiak különleges szerepe a családokban; a számítógép és az internet. Szó lesz az egészségről is, így a vírusokról, valamint a higiénia történetéről és fontosságáról. Ugyanakkor a Horthy-korszakról, vagy a feltörekvő Indiai nagyhatalomról is hallhatnak majd előadást a résztvevők.

Az Ezüst Akadémia annyira népszerű Sepsiszentgyörgyön, hogy a jelentkezés során a helyek száma már az első napon betelt. A programot Sepsiszentgyörgy Önkormányzata évi 16 ezer lejjel támogatja.


Foto: Henning János
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 108474    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem