2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Új székhelyet kap a Multi Trans, helyére épül a Művészeti Központ

Nagy valószínűséggel, utolsó alkalommal került sor a város vezetőinek és a sajtó képviselőinek közös találkozására a helyi közszállításért felelős társaság, a Multi Trans jelenlegi székhelyén, ugyanis Magyarország Kormánya 4 milliárd forinttal támogatja Sepsiszentgyörgy Művészeti Központjának építését ezen a helyszínen – jelentette be Antal Árpád-András polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, március 29-én.

     

A tematikus sajtótájékoztató célja a Multi Trans társaság jelenlegi helyzetének és a már közeljövőben megkezdődő, a közszállítás fejlesztésére vonatkozó beruházások terveinek ismertetése volt, amelyen Antal Árpád-András polgármester, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester és Tittesz Zoltán, a Multi Trans igazgatója vettek rész.

Antal Árpád-András a jelenlegi helyszínre vonatkozó terveket ismertette, miszerint az itt épülő új Művészeti Központ székhelyet biztosít majd a Bod Péter Megyei Könyvtárnak, az Erdélyi Művészeti Központnak és a Tamási Áron Színháznak. A három éven belül elkészülő épülettel begyógyul egy seb a belvárosban,  21-ik századi körülményeket biztosítva az ott működő intézményeknek. A Művészeti Központ ugyanakkor a város arculatának és  kulturális életének is meghatározó része lesz.


 

 

 

 

 

 

 

 

Tittesz Zoltán, a közszállításért felelős vállalat igazgatója a közelmúlt eredményeit és a jelenleg zajló tevékenységeket ismertette. Sepsiszentgyörgyön már 1973-ban indult tömegközlekedéssel foglalkozó vállalat, ezen a néven azonban 1997-ben alakult a jelenleg 49 alkalmazottat foglalkoztató részvénytársaság, amelynek tevékenysége kizárólag csak közszállításra szorítkozik. A közszállítást 12 autóbusz, 19 sofőrrel biztosítja 20 vonalon, amelyből 4 fővonal (1-es, 2-es, 3-as és 4-es járatok). A buszok élettartama megközelítőleg 18 év, ezek munkanapokon 1500 km-t, míg hétvégén és ünnepnapokon közel 700 km-t tesznek meg. A 2017-es évben összesen 480.000 km-tettek meg az autóbuszok.

A vállalat igazgatójának elmondása szerint, az utazások száma az elmúlt évben növekvő tendenciát mutat, a tavalyi évre megközelítőleg 2,5 millió utazást számoltak összesen. Míg az éves jegyeladások száma csökkent, addig a bérletek eladásának száma 30 százalékkal növekedett, ez annak is tudható be, hogy a lakók rájöttek, érdemesebb bérletet váltani. Egy utazás 2 lejbe, a havi bérlet pedig 60 lejbe kerül.

Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a városi tömegközlekedést érintő beruházásokról, fejlesztési tervekről számolt be. A regionális operatív program részeként, az év végéig leadandó, 17 millió euró értékű támogatást nyújtó pályázat egyik főtétele 12 darab új elektromos busz vásárlása, valamit a vállalat székhelyének és logisztikájának elköltöztetése a szépmezői Ipari Park területére. Továbbá tervezik a vállalt követési pontosságát szolgáló rendszerének kiegészítését, valamint az utasok kényelmét szolgáló intézkedéseket is, mint például az internetes jegyvásárlás vagy a korszerű buszmegállók. Új járatokat és megállókat létesítenének a város azon területein, utcáin, ahol eddig nem volt elérhető a közszállítás. 

Fotók: Vargyasi Levente

Az újítások fő célja, hogy a tömegközlekedés kényelmes és kiszámítható legyen, és minél több lakos használja. Ezek az újítások hozzájárulnak majd a városi közlekedés rendszerének fejlesztéséhez. Jelenleg már zajlik a város forgalmát tanulmányozó munkálat – számolt be az intézkedésekről Tóth-Birtan Csaba.

A március elején induló kezdeményezés keretében, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és 14 városi intézményének vezetői közös, tematikus sajtótájékoztatók alkalmával mutatják be az intézmények tevékenységét és annak a közel 1400 embernek a munkáját, akik a város működéséért dolgoznak. Ennek első állomása volt a Multi Trans székhelyén sorra kerülő találkozás.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 83031    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem