2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Hótakarítási kisokos, avagy mégsem ér váratlanul a tél

Hótakarítási kisokos

-    avagy mégsem ér váratlanul a tél –

Talán nincs is már olyan tél, amelynek kezdetén ne hangzana el a hirtelen hótól ellepett város lakói részéről, hogy a felelős hatóságot „megint váratlanul érte a tél”.

Felkerestük hát a Tega Rt. munkatársait, hogy megtudjuk, mennyire igaz ez a vád, valamint, hogy kapjunk egy kis bepillantást a hóeltakarítási munkálatok folyamatába és legnagyobb kihívásaiba.

Fotó: Vargyasi Levente

Máthé Lászlóval, a Tega Rt. igazgatójával és Zöldi Istvánnal, a hóeltakarítási munkálatok felelősével beszélgettünk, és az első meglepetés, amit tőlük megtudtunk, hogy nem csak a Tega Rt. feladata a hókotrás, nem ők az egyetlenek, akiknek erre megbízatásuk van, akik „ezért pénzt kapnak”, ahogyan azt többen feltételezik, adott esetben más cégek is kapnak ilyen megbizatást, illetve a lakóknak maguknak is vannak hóeltakarítási kötelezettségeik.

A Tega Rt. felel minden közút takarításáért város-szerte, így minden év október 1-ig be kell mutatnia a Kovászna megyei és a városi helyi tanács számára a hóeltakarítási tervét, ami azt jelenti, hogy a várt első havazás előtt már készenlétben állnak. Sepsiszentgyörgyön a hóeltakarítás anyagi fedezetét az önkormányzat a helyi költségvetésből biztosítja, anélkül, hogy erre vonatkozóan különleges adót vezetne be, jónéhány más várossal ellentétben. A Tega Rt.-nek fizetett havi díj csak a hulladékelszállítási szolgáltatást fedezi, a takarítási munkálatokat nem. A Pénzügyi Törvénykönyv 484. cikkelye lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy különleges adókat vezessenek be, ilyen adó többek közt, szabad fordításban a lakóhely illeték (taxa de habitat), ezt az adónemet Sepsiszentgyörgy önkormányzata nem alkalmazza.

Ugyanakkor, az is nyilvánvaló, hogy a lehullott hó mennyisége, milyensége, valamint a havazás időtartama nem mindig igazodik a papírra vetett tervhez, így előfordul, hogy a meglévő gép- és emberállomány nem elég az igények maradéktalan kiszolgálásához.

A Tegánál mintegy 60 olyan ember dolgozik, akik egyaránt felelnek a város tisztaságáért, valamint a hóeltakarításért, ez a helyzet pedig feltételez egy kevés átállási időt is a két típusú munkavégzés között. Ez a 60 személy kiegészül még 12 sofőrrel, akik a fizetésük fölött „készenléti pénzt” kapnak annak érdekében, hogy a nap bármely pillanatában a városlakók rendelkezésére álljanak. Ezt a kiegészítést általában november 15. és február 28. között kapják, az időtartam változhat az időjárás függvényében. Az említett 60 személy munkaideje rendszerint reggel 4-kor kezdődik, a készenléti sofőrök váltásban dolgoznak, este 5-től és 7-től lépnek szolgálatba. A késő esti, éjszakai havazások alkalmából már éjfél környékén értesítik a felettesüket, így ilyen esetekben már éjjel kettőkor kezdődik az első műszak.

A humán erőforrás állomány kiegészül a gépparkkal, 8 db. kicsi járdaseprő géppel és 8 darab, különböző méretű hókotró géppel rendelkeznek. A sugásfürdői út – főként, ha naponta többször is végig kell rajta menni – általában lefoglal egy hóekét és egy sofőrt.

A hóeltakarítási tervnek része az utcák prioritizálása is. Ez azt jelenti, hogy vannak első és másodrendű útvonalak a városban, a hókotrási munkálatokat ezek szerint kezdik. Elsőrendű utaknak számítanak a város nagyobb útszakaszai, azok, amelyek a megkülönböztetett jelzésű járművek leggyakoribb útvonalaival esnek egybe, vagyis a mentők és tűzoltók által járt utak élveznek elsőbbséget. Az utcatakarítási térképet itt találják.

Az utak takarítása hóekékkel történik, amelyek különböző méretűek és más felszereltséggel bírnak, ha városban van rájuk szükség. Városi utak esetében a hóekék tolólapja nem acéléllel, hanem gumiéllel van felszerelve, hogy a kanálistetőkkel ne ütközzenek, viszont ez a felszereltség nem megfelelő a le nem aszfaltozott utakra. Ilyen helyekre igyekeznek traktorral kimenni. Ugyanakkor, azt is érdemes tudni, hogy a hóekének van egy bizonyos minimális haladási sebessége, aminél lassabban nem mehet, ha hatékony akar maradni, viszont ez a sebesség – különösen vizes állagú hó esetén – azt is eredményezheti, hogy az útról eltolt hó felspriccel a járdákra, esetenként akár a házak kapuit is elérheti.  Több sávos, vagy szélesebb útszakaszok esetén egyszerre két hóeke dolgozik, viszont vannak olyan keskeny utak, vagy zsákutcák, ahova nem férnek be a gépek. Az utak hótalanítási folyamatának egyik legnagyobb – ember okozta akadálya – a részben az úttestre parkoló autók, amelyek megakadályozzák, hogy a hóekék végigjárják a teljes útszakaszt.

Arra is felhívták a figyelmünket, hogy a Tegának biztosítása van a hóeltakarítás során okozott károkért, tehát ha ilyen esetet észlelnek a lakók, hogy valamely hótalanító gép kárt okozott például az autójukban, nyugodtan lehet jelezni, és amennyiben bizonyítást nyer az állítás, azonnal orvosolják.

Hogyan zajlik a hóeltakarítás?

Minden havazás elején a preventív beavatkozás az első lépés, ez gyakorlatilag a sószórást jelenti. A Tega Rt. apró kavicsokat használ sóval keverve, ezt szórják le megelőzésképpen. Ezt követi a hóekével való takarítás, majd újra a sószórás. Az aprókavicsos keverék mellett 30%-os kálcium-kloridot is csepegtetnek az úttestre, viszont ez nagyon vizes hó/nagyobb mennyiségű csapadék esetén már nem fejt ki hatást.

És mi a helyzet a járdákkal?

A Tega Rt.-nek néhány járdaszakasz hótalanítására van szerződése. Ez azt jelenti, hogy míg az úthálózat teljes lefedettsége része a Helyi Tanáccsal kötött szerződésének, ugyanez az egyezmény nem tér ki az össszes járdára, csak bizonyos szakaszokra. A Tega által végzett hóeltakarítási munkálatok által érintett járdák térképét itt találja. Ezen túl, még három megrendelővel van szerződése a vállalatnak, a többi városi járdaszakasz, beleértve a legtöbb oktatási intézmény előtti részt is, nem tartozik az ő felelősségükbe. A járdák takarítására külön szabályzat létezik, amely kimondja, hogy minden intézménynek, magánház- és tömbház lakónak kötelessége az adott épület előtti járdaszakaszt takarítania. A tömbházak esetében régen valóban a Tegának volt erre vonatkozó szerződése mintegy 86 lakótársulással, viszont ez már évek óta nincs így, különböző takarítóvállalatok vették át ezt a feladatot. Érdemes tehát minden tömbházlakónak megérdeklődnie a saját lakótársulásától, hogy az ő esetükben ki felelős a járda hótalanításáért, és azokhoz fordulni a szolgáltatásért. A járdatakarításra vonatkozó másik szabály, amelyről gyakran megfeledkeznek a lakók, hogy a járdáról összegyűjtött havat nem szabad az úttestre dobni, a járdaszegély mellett kell halomba rakni, onnan elolvad majd.

A Tega Rt. munkatársai emlékeztettek arra, hogy a vállalat nem büntethet senkit, vagyis, ha szabálytalanságot észlelünk a hóeltakarítással kapcsolatban, akkor arról a helyi rendőrség munkatársait kell értesíteni, ez az ő hatáskörük.
Hogyan segíthetünk egymáson, hogy mindannyiunknak könnyebb legyen télen közlekedni?

Talán a legfontosabb, hogy tartsuk tiszteletben a szabályokat, és takarítsuk a ránk eső járdaszakaszt, és közben ne szórjuk a havat az úttestre. Figyeljünk egy picit jobban a parkoló autóinkra, amennyiben lehetséges, keressünk nekik olyan helyet, ahol nem nyúlnak be az úttestre, hogy ne akadályozzuk a hóekék működését.

Emellett a Tega Rt. munkatársai kérik a lakosság türelmét, ugyanakkor biztosítanak arról mindenkit, hogy 24 órás műszakban állnak a városlakók szolgálatában az úttestek takarítása és a köztisztaság megőrzése érdekében.




 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 62071    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem