2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Több mint két hete működik a központi korcsolyapálya

Több mint két hete nyílt a Főtéren az új korcsolyapálya, de máris szerves részét képezi a sepsiszentgyörgyiek szabadidős tevékenységeinek, ezt a számok is alátámasztják, hiszen az elmúlt időszakban 6448-an vették igénybe a pályát, amiből 5121 gyermek és diák, illetve 1327 felnőtt. Az ünnepnapok kivételével, végig teljes kihasználtsággal működött a pálya, így átlagosan napi 426 gyermek és 110 felnőtt korcsolyázó töltötte itt szabadidejének egy részét.

 

A jég minőségére vonatkozó kifogásokkal és aggodalmakkal kapcsolatban is jó hírrel szolgálhatunk, hiszen folyamatosan dolgoznak a kollégák azon, hogy a jégkészítő gép teljes kapacitással működhessen. A működéshez szükséges technikai feltételek adottak, az áramellátás körül adódó problémák miatt fordult elő, hogy nem tudták megfelelő hőmérsékleten tartani a jeget.  A működtetők remélik, hogy hamarosan semmi akadálya nem lesz a kitűnő minőségű jég biztosításának. 

  

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hétvégék és a késő délutánok, esték a legzsúfoltabbak a pályán, így aki nyugodt korcsolyázásra vágyik és megteheti, annak inkább a reggeli órákat ajánljuk. Kisgyermekek, kezdők, jéggel épp hogy ismerkedők sem kell, hogy megszeppenjenek, hiszen a korcsolyapálya szolgáltatásai közé tartozik az ingyenes korcsolyázó keret, valamint korcsolyákat is lehet bérelni minden méretben.

 

Január 8-tól kezdőden, hétfőtől csütörtökig minden nap délután 4 és 6 óra között a Királypingvinek Jégkorong Klub jóvoltából ingyenes edzések vannak kezdők és haladók számára, a kiemelt célcsoport a 8 év alattiak, vagyis a második-negyedik osztályosok, akik nem vesznek részt a Sepsi Arénában zajló Bevezetés a sportba című programban.

Azok a gyermekek számára, viszont, akik részesei ennek a programnak, jó hír, hogy februárban kezdődik a korcsolyaoktatás az Arénában, a szervezők biztosítják az edzések tárgyi feltételeit, vagyis minden nagycsoportos, előkészítős és első osztályos gyermek lábára kerül majd korcsolya, aki meg sajátját akarja használni, azt is megteheti.

Jó szórakozást kívánunk a továbbiakban is!
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 47122    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem