2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
A városban elvégzett és jelenleg is zajló apróbb munkálatok

A nyári, nagyobb volumenű utcajavításokkal párhuzamosan folyamatosan zajlanak a kisebb városszépítő munkálatok Sepsiszentgyörgyön. Biró Lászlót, a Városgazdálkodási Igazgatóság vezetőjét kérdeztük a már elvégzett, és a még folyamatban levő, apróbb, javító munkálatokról.

Az igazgató elmondta, hogy befejezték a Fáklya sétányon az útjavítást, és a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, valamint a Temető utcában is megjavították az utat. Aszfaltozták a Lendület sétányt és a régi Billa, most Carrefour bevásárlóközpont előtti főútra vezető feltérősávot is. Ezeken kívül a nyár folyamán felújították a Hőközpont sétány 16, 17, 18, 19 és 20-as tömbházaihoz bevezető járdákat.

Fáklya sétány (Fotó: Vargyasi levente)

  Hőközpont sétány (Fotó: Vargyasi levente)

Jelenleg az Erzsébet parkban, a közvécé előtt alakítanak ki egy plusz sétányt, illetve az Aschermann Vendrei Ferenc utcának a Bartalis Ferenc utcával való találkozásánál javítják a járdát.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 30889    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem