2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Újságírók látogattak a sepsiszentgyörgyi Őrkőre

„Sokszínűség és kulturális örökség a média szemén keresztül. Látogatások és jógyakorlatok átadása a Duna medence multietnikus régióiban. A kulturális turizmus, mint fenntartható turizmus a helyi fejlődés szolgálatában a Duna medencében. Jó gyakorlat- és tapasztalatcsere a Duna régióból származó projektpartnerek között, és tényfeltáró látogatások Brassó, Kovászna, Hargita és Maros megyékben.” (4. Szakasz)

Ezzel a címmel szervezett terepismertető turnét Székelyföldön az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala október 3. és 7. között  romániai sajtósok számára. A dokumentációs jellegű „kirándulásra” a Duna Kék Könyve című európai projekt részeként került sor és Gyergyószentmiklós, Udvarhely és környéke, a Gyimesek és Olasztelek mellett Sepsiszentgyörgyön az Őrkőt látogatták meg és beszélgettek a helyiekkel.

A mintegy 30 főből álló csapatot Buja Gergely, Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala Pályázati- és programirodájának vezetője fogadta, majd munkatársaival, az Őrkőn dolgozó helyi civil szervezetek képviselőivel és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterrel közösen látogatták meg az Őrkő nevű roma negyedet.
A helyiek közül Ruzsa Pál, az Amenkha egyesület vezetője, Fekete-Lovas Zsolt, az egyesület titkára és Dima György fogadták a küldöttséget, majd körbevezették őket az Örkő egy részén, bemutatták őket a lakosoknak, így a sajtó munkatársai különféle élettörténeteket hallhattak, iskolát és foglalkoztatóközpontot látogattak.

A túra végén a Fehér ház nevű közösségi házban kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol Tóth-Birtan Csaba alpolgármester mesélt az önkormányzat terveiről az Örkő infrastrukturális modernizálását illetően.
Az alpolgármestert Buja Gergely, a Pályázati- és programiroda vezetője követte, aki a Helyi Akciócsoport megalakulásáról beszélt, amely örkői és sepsiszentgyörgyi civil szervezetek, valamint az önkormányzat partnerségéből jött létre azzal a céllal, hogy az őrkői romák helyzetén javítson. Bemutatta, ugyanakkor az önkormányzat RARE - Változó diskurzusok, változó gyakorlatok: A romák mint emberi erőforrás című projektjéről mesélt, amely az Interreg: Duna 2014-2020 - Új transznacionális együttműködési program keretében jött létre és idén januárjában indult.

A projekt célja, hogy facilitálja a munkaképes roma felnőttek elhelyezkedését a munkaerőpiacon, képzések és felkészítők révén, valamint azáltal, hogy a többségi társadalom körében kialakult sztereotípiákat különféle kommunikációs kampányok segítségével megpróbálja leépíteni.
A találkozó egy kérdezz-felelek résszel zárult, amelynek során a résztvevő újságírók, román, magyar és német ajkúak, kérdéseket tettek fel az őrkői közösség képviselőinek, akik készséggel avatták be az érdeklődőket a helyi roma társadalom nehézségeibe, valamint az elmúlt évtizedben tapasztalt pozitív változásokba.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23554    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem