2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Ezüst Akadémia Oktatási Program indul Sepsiszentgyörgyön

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara a nagy sikerre való tekintettel Csíkszereda és Kézdivásárhely után a 2017/2018-as tanévben elindítja az Ezüst Akadémia Oktatási Programját 50 év fölöttiek számára Sepsiszentgyörgyön is.

A sepsiszentgyörgyi program támogatója a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, valamint a Kónya Ádám Művelődési Ház.
Az első alkalommal meghirdetett Ezüst Akadémia Oktatási Programra maximum 300 főt tudunk fogadni.


A program célja:
A program során számos olyan előadás lesz, amely az érdeklődést felkelti, ugyanakkor hasznos tanácsokkal látják el a résztvevőket. Előadóink között szerepelnek úgy hazai nevek, mint külföldiek is, annak érdekében, hogy minél színvonalasabb programot tudjunk kínálni az érdeklődőknek.
Az előadásokat hatvan percesre tervezzük, melynek végén van lehetőség a kérdések feltevésére és megvitatására.

Kinek szól a program?
Az Ezüst Akadémia program minden olyan 50 év fölötti személynek szól, aki szívesen részt venne a szervezett ingyenes előadásainkon, ugyanakkor Sepsiszentgyörgy és környékén lakik.
Program tervezett időtartama
A 2017/2018-as tanévben október 3-tól kezdődően többnyire minden második hét keddjére tervezünk előadásokat, a következő program szerint:

  • 2017. október 3 ., kedd - Tanévnyitó ünnepség és regisztrációs csomag felvétele
    (helyszín: Székely Mikó Kollégium)
  • 2017. október 17., kedd
  • 2017. november 7., kedd
  • 2017. november 21., kedd
  • 2017. december 5., kedd
  • 2017. december 19., kedd 
  • 2018. január 9., kedd
  • 2018. január 23., kedd
  • 2018. február 6., kedd
  • 2018. február 20., kedd
  • 2018. március 6., kedd
  • 2018. március 20., kedd
  • 2018. április 3., kedd
  • 2018. április 17., kedd
  • 2018. május 8., kedd 
  • 2018. május 22., kedd - Tanévzáró ünnepség
     

Az előadások 70%-át  látogató Ezüst Akadémia hallgató az év végén díszoklevelet kap.


Program díja:
Az Ezüst Akadémia program keretén belül szervezett előadássorozat térítésmentes, a jelentkezők ingyenesen és önkéntesen vehetnek részt rajta.


Program időpontja és helyszíne:
Minden második hét keddjén a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium termében 17 órától


Programra való jelentkezés:

A jelentkezés szabályai:   

  • A programra KIZÁRÓLAG a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában  található nyomtatott űrlapon keresztül lehet jelentkezni, valamint az online jelentkezési lap kitöltésével, amelyet megtalálnak a www.csik.sapientia.ro oldalon. A Kulturális Szervezőiorda hétfőtől csütörtökig 9 órától 16 óráig, illetve pénteken 9 órától 14 óráig van nyitva. A nyomtatott ürlapokat a nyitvatartási időn belül igényelhetik, illetve tölthetik ki.
  • A programra KIZÁRÓLAG az 50 év fölöttieket tudjuk fogadni.
  • Az előadások a Székely Mikó Kollégium termében lesznek megtartva.
  • A programra való felvétel a jelentkezés sorrendjében történik.
  • Amennyiben valaki nem vesz részt az első vagy második alkalommal tartott előadáson/alkalmon átadjuk a helyét annak, aki pótlistán maradt.

A teljes program a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem honlapján elérhető.

Részvételi szándékukat az érdeklődők a jelentkezési lap kitöltésével jelezhetik legkésőbb 2017. szeptember 22-ig. A szervezőknek jogukban áll hamarabb lezárni a jelentkezést, amennyiben a helyek betelnek, ezért megértésüket köszönjük!

További információkat kérni:
e-mailben: csikiadel@sapientia.ro
telefonon: 0266-314.657 vagy 0722-543.022



<< vissza



Oldal megjelenítése: 31181    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem