2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Sepsiszentgyörgyön koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Kiemelkedő zenei eseményre kerül sor Sepsiszentgyörgyön, hiszen május 8-án este a budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar  vendégszerepel  a Tamási Áron Színházban. A kivételes zenei esemény este 19 órától kezdődik a Tamási Áron Színház nagytermében.

Mozart G dúr hegedűversenye, Bartók Béla Divertimentója és Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiája  lesz hallható a zenekar műsorán. A koncert hangversenymestere Tfirst Péter hegedűművész lesz, szólistája Fátyol Rudolf.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint fél évszázada állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenei műfaj egyik legjobb képviselőjének. A 2016 óta Tfirst Péter által vezetett együttes évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra.
Csak hogy a legjelentősebb fellépéseiket említsük az utóbbi időszakból, az együttes fellépett az amszterdami Concertgebouw-ban, a frankfurti Alte Operben a düsseldorfi Tonhalle-ben a bécsi Musikvereinban, a genfi Victoria Hallban, de koncertezett Pekingben, a világhírű National Centre for the Performing Arts koncerttermeiben is. Olyan szólistákkal léptek színpadra, mint Mischa Maisky, Emmanuel Pahud, Vagyim Gluzman, Alison Balsom, Fazyl Say, Rost Andrea és Steven Isserlis. 2016-ban a Deutsche Grammophon gondozásában megjelent, Rácz Ödönnel közösen elkészített hanglemezük egyöntetű elismerést aratott a nemzetközi kritika körében.



A koncertre  a jegyek 15 lejbe kerülnek, és elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók meg (Szabadság tér 1. szám).



<< vissza



Oldal megjelenítése: 22616    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem