2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Szent György-napi kézműves vásár felhívás

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idén 26. alkalommal rendezi meg a Szent György Napok kulturális rendezvénysorozatot, aminek keretében kerül sor az immár hagyományos kézműves vásárra. Idén 2017. április 28–30. között a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület, valamint az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület közös szervezésében valósul meg a vásár. Helyszíne a Gróf Mikó Imre utca és annak folytatásában az 1918. December 1. utca Szent György tér és Olt utca közötti szakasza.
A vásáron saját, 3x3 méteres fehér sátorral (1918. December 1. utca) vagy a szervezők által biztosított, 2 négyzetméteres asztalfelülettel rendelkező fa-textil sátorral (Gróf Mikó Imre utca) lehet részt venni, kizárólag saját készítésű termékekkel! A helyek száma korlátozott.

A résztvételi díj 100 lej/3 nap/résztvevő. 

Várjuk jogi személyiséggel (egyesület, alapítvány, vállalkozás stb.) rendelkező kézművesek, iparművészek és népművészek jelentkezését 2017. március 8–április 7. között a következő e-mail címre: szekevar@gmail.com

A jelentkezéshez szükséges: név, cím, e-mail cím, telefonszám, foglalkozás, a vállalkozás bejegyzési bizonylatának másolata és három kézműves termék fotója. Kérjük, jelezzék azt is feltétlenül, hogy milyen sátorral vásároznának!

Az elbírálást követően, április 12-ig e-mailben értesítjük a jelentkezőket a vásáron való részvételről.

Elérhetőség:
Gál Andrea, tel.: 0749256805, Várallyay Réka, tel.: 0724519924 (Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület), Veres Ferenc, tel.: 0722370096 (Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület)



<< vissza



Oldal megjelenítése: 28765    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem