2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Zenebarangolás a fuvola hangjára

Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának felhívására, 1975-től kezdődően október elsején ünneplik a zene világnapját. Ehhez csatlakozik idén Sepsiszentgyörgy, a Voces-Proart Kulturális Egyesület szervezésében a Klasszikus zenét a főtérre című program keretében, szombaton 12 órától kezdődően a főtéren 3 helyszínen, 3 különböző műfajban minikoncerteket hallgathat meg  a közönség.
Az első Világnap tiszteletére írott köszöntőjében Yehudi Menuhin hegedűművész a következőképpen fogalmazott: „szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának. Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással”.
A zene világnapja tiszteletére szervezett koncerteket Ségercz Ferenc, Ticusan János és Hána László előadása indítja, majd Luiza Zan jazz énekesnő folytatja, aki saját dalokkal lép a közönség elé, a sort pedig a miniSnaps Gyerekegyüttes, a VOCES nőikar és a Sepsi Kamarazenekar Vonósnégyesének közös koncertje zárja. A helyszínekre a Bartók Rebeka által megszólaltatott fuvola hangját követve jut el a közönség, indulás a kőszínpadtól történik szombaton  délben.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24458    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem