2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Családi nap Kukatündérrel – felelősen a környezetünkért

Harmadszorra is népszerű kezdeményezésnek bizonyult a Családi nap, amelyet Sepsiszentgyörgy főterén tartottak. A színek és vonatokat követően ezúttal a hulladékgazdálkodás került a figyelem középpontjába, ugyanakkor kutyasimogatásra és műfalmászásra is lehetőség nyílt.

A három év felettiek számára az Alpinsport Egyesület  közreműködésével, Szőcs Imre hegymászó vezetésével zajlott a műfalmászás a szovjet emlékműnél, az ingyenes program sikerét egyértelműen bizonyítja, hogy folyamatosan sorba álltak a gyermekek, hogy megmászhassák az obeliszket. A Tega Rt. által működtetett Szépmezői kutyamenhely munkatársai, Mátyás Mózes vezetésével, ismét elhozták a simogatásra váró kutyusokat, ez is kipróbált program, hiszen nem először szerveznek ilyent a gyerekek nagy örömére. A menhely szakemberei ezzel is az örökbefogadás lehetőségeit kívánják népszerűsíteni, de szülőknek is jó alkalom, hogy lássák, gyerekeiket barátkozni a négylábúakkal. A harmadik Családi nap központi tevékenységét Székely Kincső helyi tanácsos, a Tega Rt. munkatársa vezetésével tartották, a Hulladék érték mottóval. Sokan töltötték ki a hulladékgazdálkodási totót, tematikus labirintusokat, környezetismereti rejtvényeket fejtettek meg, mások szívesen rajzolgattak. Legnépszerűbb foglalkozás a Kukatündér társasjáték volt, amelynek köszönhetően a gyerekek megtanulhatják megkülönböztetni a különféle anyagfajtákat és azt is, hogyan kell a szelektív hulladékgyűjtést helyesen elvégezni. A Kukatündér azért is izgalmas társasjáték, mert a változatos játékszabályok lehetővé teszik, hogy minden korosztály megtalálja benne a neki való feladatot.

A harmadik Családi napot Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa, az Alpinsport Egyesület és a TEGA Rt. közösen szervezte.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24185    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem