2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
57 munkahely vár betöltésre a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnál

57 állást hirdetnek meg hamarosan  Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalában. Két típusú állás lesz elérhető a jelentkezők számára: köztisztviselők és szerződéses alkalmazottak számára hirdetnek meg helyeket. A meghirdetett állások közül egy vezetői állás esetében 3500 feletti a bérezés, négy szintén vezetői állás esetében 3000 és 3500 lej között, a végrehajtói állásoknál egy állás esetében 2500 és 3000 lej között, hat állás esetében ahol 2000 és 2500 között, tizenhárom esetében 1500 és 2000 között, a többi esetében pedig 1250 és 1500 lej között lesz majd a javadalmazás. A bérfejtésnél figyelembe veszik a végzettséget és a jelentkező korábbi munkatapasztalatát, tehát ez az összeg csak nőhet.

„Az önkormányzat ajánlata  talán nem a legvonzóbb ebben a pillanatban, de úgy gondolom, hogy idén még nőnek a fizetések a közszférában és bízom benne, hogy el tudjuk érni, hogy az önkormányzatnál többen dolgozzunk, jó szakembereink legyenek és ezáltal jobban tudjuk szolgálni a sepsiszentgyörgyi emberek érdekeit. Az elsődleges cél nem az, hogy legyen 57 emberrel több alkalmazottja az önkormányzatnak, hanem az, hogy jobban tudjuk végezni a munkánkat. Ez az 57 ember nagyon hiányzott az elmúlt években, hiszen folyamatosan szakemberhiánnyal küzdöttünk. Ettől a lépéstől én az önkormányzati szolgáltatások minőségének a jelentős javulását várom.” – nyilatkozta Antal Árpád polgármester.

Antal elmondta, az önkormányzatnak azt a részét szeretné megerősíteni, mely a beruházásokkal foglalkozik, például létrehoznak egy műszaki igazgatóságot. A legnagyobb hiány a beruházási és jogi osztályokon van, mindenhol van szakemberhiány, de leginkább erre a két területre kell odafigyelniük.

„Korábban is elmondtam, hogy ugyanaz a tisztség más besorolást és más jövedelmet eredményez az önkormányzatoknál mint például a központi állami intézményeknél vagy a prefektúránál. Gyakorlatilag ez azt eredményezi, hogy a központi intézmények elszívják a jó szakembereket az önkormányzatoktól. Az a célunk, hogy  minél több jó szakembert az önkormányzathoz csalogassunk.” mondta Antal Árpád.

 


 

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 29568    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem