2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Újra háromszéki zenészek a Főtéren

Folytatva a Klasszikus zenét a Főtérre sorozatot, a hetedik alkalommal megrendezett Szimfonikus Napok zárókoncertjére kerül sor július 13-án, szerdán 20 órától Sepsiszentgyörgy központjában.

A sepsiszentgyörgyi komolyzenét kedvelő közönség az évad során gazdag kínálatban részesült, ez most kiegészül és nyáron is élénk hangszeres zene és kórusmuzsika kíséri. A következő főtéri esemény, a Szimfonikus Napok záróhangversenye tíznapos műhelymunka eredményeként kerül bemutatásra a Sepsi Kamarazenekar és meghívottai előadásában. „A Sepsi Kamarazenekar azzal a céllal indult 2010-ben, hogy összefogja a Háromszékről elszármazott, más városban tanuló vagy dolgozó fiatal zenészeket. A hangszeresek a magukkal hozott szakmai tapasztalatot a Sepsi Kamarazenekarban összesíthetik, az együttes műhelymunka produkciójaként pedig Sepsiszentgyörgy új főterén be is mutathatják muzsikájukat. A nyilvános koncerten a helyi közönség is részese lehet egy-egy kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi filharmóniában játszó, vagy hazai zeneegyetemen tanuló háromszéki zenész szakmai fejlődésének" – mondta Cserkész Emese szervező.

A szervező tapasztalata szerint, a Szimfonikus Napok rendezvénysorozat egyre nagyobb tömeget mozgósít Háromszéken, ahogy nő a résztvevő muzsikusok száma, úgy a közönség is évről-évre gyarapodik. A fiatal zenészek köreiben népszerűségnek örvend a rendezvény, jó ötletnek tartják a csapatban való klasszikus muzsikálást, hogy eltanulhatják a más-más zenei intézményekből hozott hangszeres technikát, előadásmódot. „Különösen a műhelymunka eredményes, ahol a szakmai beszélgetések mellett gyakorlati útmutatásokra, javaslatokra is sor kerül, természetesen a közös cél érdekében, ez pedig a közönség előtti szereplést jelenti" – tette hozzá Cserkész Emese, aki művészeti vezetője is a rendezvénynek.

A Sepsi Kamarazenekarban idén 21 hangszeres vesz részt, ők Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Nagyváradról, Brassóból érkeztek haza. A sepsiszentgyörgyi zenészekkel Puja Barna, a marosvásárhelyi Állami Filharmónia trombitaművésze működik közre Georg Philipp Telemann trombita koncertjével. Az este meghívottjai a miniSnaps Gyerekegyüttes két tehetséges diákja: Áda Bálint és Gergely Zsolt szólóénekesek, és a Voces női kar. A hangversenyen a kézdivásárhelyi Fekete Vince költő A világ újra című verse is elhangzik, amelyet Cserkész Emese megzenésítésében, Kolcsár József színművész és a Voces női kar ad elő. "Olyan zeneműveket tűzünk műsorra, amelyek minden korosztálynak és zenekedvelőnek megfelelhetnek, és abban bízunk, hogy a szabadtéri Szimfonikus Napok koncertje után, azt a közönséget is sikerül megcéloznunk, aki eddig még nem járt hangversenyre" – mondta még el a karvezető.

A teljes műsor: F.Geminiani – Concerto Grosso Op.3 No.6, G.Ph.Telemann – Concerto in D, K.Jenkins - Palladio, P.Barker – Massive.

A rendezvény példaértékű a fiatal, zeneiskolában tanuló nézők számára, az élő hangversenyekkel való találkozás hatására többen készülnek klasszikus zenei pályára. Az idősebb korosztály körében pedig azért is népszerű a koncert, mert itthon is meghallgatható a Háromszékről elszármazott diákok, barátok, szomszédok, osztálytársak zenei tehetsége, muzsikája. A Szimfonikus Napok záróhangversenyé rossz idő esetén az unitárius templomban tartják, ahol már hetedik alkalommal szívesen adnak otthont a rendezvénynek.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Voces-ProArt Kulturális Egyesület

A klasszikus zenét a Főtérre sorozat 2015 őszén indult útjára, civil és városi kezdeményezésre, Kónya Albert Attila grafikus ötlete alapján. Ahogy a munkálatok haladtak, és egyre nagyobb része lett bejárható az új Főtérnek, úgy növekedett a klasszikus zenei koncertek nagysága is. Vonósnégyesek, kamarazenekarok és kamarakórusok léptek fel a színpadon, karácsonykor pedig igazi ajándéknak számított a fúvós oktett toronyzenéje.



 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 28195    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem