2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Folytatja tevékenységét a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház

Az intézményvezető személyét illetően még nem született döntés

Emberek határozzák meg az intézményeket, azok programjait. Mi lesz a sepsiszentgyörgyi bábszínház sorsa? – vetette fel a kérdést Antal Árpád András polgármester, csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az önkormányzat vezetői és bábszínház működtetői folyamatos tárgyalásokat folytatnak az intézmény jövőjét illetően. A pénzügyi válság és a létszámcsökkentések miatt a létesítményben jelenleg három állandó alkalmazott, és három bedolgozó személy dolgozik. Első körben az állandó alkalmazottak számát szeretné növelni az önkormányzat, így próbálva stabilizálni a bábszínház helyzetét. Az intézményvezetőt illetően még nem született döntés.

A polgármester ígérete szerint a jövőben önálló intézményként működne a regionális szinten igen jelentős Cimborák Bábszínház. Az idei évben  tervezik, a költségvetés elfogadása után, a jelenlegi épület felújítását, azonban, ha sikerül új székhelyet találni, az önkormányzat támogatja az intézmény odaköltözését. A 2016-ra vonatkozó költségvetés tervezetet február 1-én fogadja el a helyi tanács.

A bábszínházban folyamatosan zajlik az alkotómunka: több új előadással készülnek, nemcsak gyerekek, hanem a serdülő korban levő fiatalok számára is. A következő produkcióra január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából kerül sor Kovásznán, ahol a Nagy Kopeczky Kálmán által rendezett Mátyás királlyá koronázása című előadást mutatják be a közönségnek.

Továbbra is szeretnék az előadások más helyiségekben, falvakon való bemutatását, így a jövőben Kovászna Megye Tanácsa is támogatná az intézmény programjait.




 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 30649    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem