2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Komolyan gondoljuk

Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik

Sepsiszentgyörgy Székelyföld nevében pályázza meg Európa Kulturális Fővárosa címet – erősítette meg ismételten szerdai sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester. Kézdivásárhellyel, Csíkszeredával, Székelyudvarhellyel és Gyergyószentmiklóssal közösen, valamint a két megyei önkormányzattal partnerségben a teljes Székelyföld régió nevében teszik le a pályázatot, jelentette be a városvezető hivatalosan is a pályázati szándékot. Erősségként említette, hogy kulturális vitalitás szempontjából Kolozsvár után a második helyen van Sepsiszentgyörgy, ugyanakkor következetesen az a romániai város, amely a legnagyobb összeget fordítja költségvetés-arányosan a kulturális intézmények támogatására. 

Idén október 10-én van az első pályázati határidő, amikor egy maximum nyolcvan oldalas dokumentációt kell benyújtani, ezt novemberben be kell mutatni, és már ekkor kiderül, hogy ki kerül be a második fordulóba – mondta el a polgármester, kiemelve, hogy elsődleges céljuk, hogy az első szűrőn átjussanak, ekkor a zsűritagok megfogalmazzák, hogy mivel kell kiegészíteni a pályázatot, a végleges dokumentációt  2016 augusztusában kell benyújtani. A verseny szempontjából biztató, hogy a zsűri nemzetközi: tízen külföldiek, ketten a hazai kulturális minisztérium delegáltjai.



 

Tendenciák a fővárosi cím megítélésében

A pályázat koncepcióját Veres Nagy Tímea pályázati szakértő ismertette, kitérve arra, hogy  a kulturális fővárosi cím megítélésekor a tendencia egyre inkább a kisebb városoknak kedvez és nem a tagállamok fővárosai indulnak nagy eséllyel. Az idei európai kulturális főváros, a belgiumi Mons városának lakossága 93 ezer fő, két év múlva a ciprusi Pafos nyeri el ezt a címet, itt a lakosság 32 ezer fő, 2019-ben pedig a hatvanezres lakossággal rendelkező olaszországi Matera lesz az egyik európai kulturális főváros. A régiós, illetve partnervárosos megközelítés sem példa nélküli: Essen a teljes Ruhr-vidék nevében pályázott; Maribor öt partnervárost bevonva lett Európa Kulturális Fővárosa, és azt is érdemes megemlíteni, hogy például Craiova is Olténia nevében pályázza meg ezt a címet, Romániából egyébként négyen is indulnak régió nevében.

A város, illetve a régió etnikai összetétele nyilvánvaló módon kulturális sokszínűséget és egyediséget jelent, amely kiemeli a mezőnyből Sepsiszentgyörgyöt, az utóbbi években két hasonló helyzetű városnak ítélték meg a fővárosi címet, a baszkok által lakott San Sebastian/Donostia 2016-ban, a frízek által lakott Leuwaarden 2018-ban lesz európai kulturális főváros.



A pályázat témája: identitás

A kulturális főváros címnek célkitűzése, hogy a kulturális kínálat minősége növekedjen, európai dimenziója erősödjön – mutatott rá Veres Nagy Tímea, tehát a székelyföldi lakosság minél szélesebb rétegét kell bevonni a program tervezésbe és a megvalósításba is, külön hangsúlyt kell fektetni, hogy  a kulturális ágazat szakmaisága növekedjen, össze kell kapcsolni más ágazatokkal is.

Nem elég rendezvénysorozatot felépíteni, hanem egy összetettebb koncepciót igényel, a fővárosi cím csak egy eszköz egy hosszútávú kulturális vízió kialakításában – hívta fel a figyelmet a szakértő, Sepsiszentgyörgy esetében az identitás kérdését helyezték a középpontba. A Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa program célja az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése, az identitások különbözőségéből, meg nem élhetőségéből, meg nem értéséből, el nem fogadásából adódó feszültségek csökkentése, a regionális tudat erősítése, az egyéni és közösségi szabadság, illetve a társadalmi kohézió erősítése a művészet és a kultúra közvetítésével. Sepsiszentgyörgy és Székelyföld az európai identitás aktuális kérdései mellett egy olyan sajátos identitás-kérdéskörrel is rendelkezik, amely ezt a témát még komplexebbé és sajátságossá teszi: Sepsiszentgyörgy az ország legnagyobb városa, amelyben egy kisebbség a többség; Székelyföld, mint régió szintén ebben a sajátos helyzetben van.

Nem az a cél, hogy a létező programokat egymás mellé rakva, továbbvigyük, hanem az, hogy innováció révén tegyük hozzá azt a pluszt, amivel a lokális jelleget túllépve regionálissá és európaivá válnak – hangsúlyozta Antal Árpád.
Széleskörű társadalmi csoportok, művészek, kulturális programszervezők, intézményvezetők, vállalkozók, sportolók, az utca emberének véleményét térképezi fel a projekttel megbízott szakértő csapat, amely az erre a célra alakuló egyesület bejegyzésével bővülni fog.  Július-szeptember között rakják össze a pályázat technikai részét, ugyanakkor a május-november közötti időszakban a közösségi mobilizáción is hangsúly van, hiszen annak is ki kell derülnie, hogy a lakosság támogatja ezt a kezdeményezést. 

A Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa pályázat összeállításának folyamatáról, újdonságokról, konzultációkról a www.i2021.ro honlapon lehet olvasni, bekapcsolódni, véleményezni pedig a  facebook.com/i2021 oldalon lehet.


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 38836    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem