2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
2014-12-30: Utcabál Feróval, kelta zenével és a Bagossyval

Immár hagyományossá vált a szilveszteri utcabál Sepsiszentgyörgyön, ahol többezer ember köszönti együtt az újévet minden évben. A visszaszámlálás elkezdődött, az utcabálra meghívott együttesek nagyon készülnek a szentgyörgyi fellépésre. A Selfish Murphy az idén megtett többezer kilóméter után otthon pihen meg, Nagy Feró a Szent György Napok után alig várja, hogy visszatérjen, a Bagossy Brothers Company pedig úgy véli, nem lesz gond a hideggel.

A sepsiszentgyörgyi szilveszteri utcabálon fellépő zenekarokat a napokban kérdeztük arról, hogy miként készülnek a fergeteges bulira, és milyen évet zárnak.

2014 kétségkívül a legjobb év volt a Selfish Murphy fennállása óta. Két videoklip, tizenhárom ország, négy európai turné és ötvenezer kilóméter a számvetésük az év végére. A mozgalmas év új énekest is hozott a csapatba Petri Gergő személyében, így most érzik igazán, hogy kiteljesedtek – vallják ők. „Nagyon jó látni, hogy ahová visszatértünk, az emberek Selfish Murphy-s pólóban fogadnak bennünket, énekelték a dalainkat, ismertek, szerettek bennünket” – mondták éves értékelőjükben. A Selfish Murphy fél tízkor lép színpadra, és azt ígérik: lesz tánc és pörgés, lassú számmal nem készülnek.

Az újévet már Nagy Feró köszönti a népes tömeggel, aki a Szent György Napok után nem járt Sepsiszentgyörgyön. Azért örül, hogy visszatérhet, mert „még az előző bulit sem felejtettem el” – mondta Feró. Amikor a szervezők szembesítették azzal, hogy embertelen hideg várható, Nagy Feró csak annyit mondott: „jó hangulat legyen, a többi nem számít”.

Az utóbbi félévben harmadik alkalommal ad nagykoncertet a Bagossy Brothers Company Sepsiszentgyörgyön. A mindössze másfél éves zenekar tagjai között szinte tapintható az összhang, ami nem csoda, hiszen ketten testvérek, a többiek fogadott unokatestvérek, vélik ők. Az összes nagyobb erdélyi zenei rendezvényen részt vettek, hetven koncerttel zárják ezt az évet itthon, de felléptek a Csabai Kolbászfesztiválon, és több budapesti helyszínen is. A fiúk gyergyóiak, ezért a hideg mindennapos téma náluk. „Szembesültünk ilyen körülményekkel, nem ijedünk meg tőle, és erre kérjük a közönséget is” – mondták a Bagossy-fiúk. A Bagossy Brothers Company fellépése az új év első koncertje lesz.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24443    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem