2024. április 18., Csütörtök
Hírarchívum
Antal Árpád András: egész évben várom a lakosság észrevételeit a költségvetésről

 

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala március 24-én közmeghallgatást szervezett a hivatal 2009. évi költségvetésével kapcsolatosan, melyen csupán egyetlen érdeklődő vett részt, tudtuk meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A városvezető elmondta, sajnálja, hogy ilyen kevesen érdeklődtek, ennek ellenére ő annak az egy résztvevőnek is ismertette a 2009-es évi költségvetéstervet. „Én azonban azt szeretném, hogy minden információ eljusson hozzám és az önkormányzathoz. Éppen ezért, habár a törvény által meghatározott határidő lejárt, a polgármesteri hivatal vezetősége folyamatosan fogad minden kezdeményezést, megjegyzést, észrevételt, amelyeket a jövő évi költségvetésbe beépíthetünk” – jelentette ki Antal Árpád András.
 

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 22867    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem