2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Lehet pályázni a Szent György kiválósági ösztöndíjra

Sepsiszentgyörgy önkormányzata hatodik alkalommal hirdeti meg a Szent György kiválósági ösztöndíjprogramot. Az évente egyszer odaítélt, személyenként 3000 lej értékű ösztöndíj az általános tanulmányok terén kiemelkedő eredményeket elért XII. osztályosok által pályázható meg. Az általános tanulmányi átlag mellett figyelembe veszik a tantárgyversenyeken való részvételt és elért eredményeket, illetve a diákok szervezői készségét, diáktanácsokkal vagy nonprofit szervezetekkel való együttműködését.

Ösztöndíjban a legnagyobb pontszámot elért öt pályázó részesül, ennek odaítéléséről Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa dönt. A pályázati iratcsomókat a polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában lehet leadni 2014. november 13-ig.

A pályázati iratcsomónak tartalmaznia kell a következő okmányokat: személyazonossági kártya, szándéknyilatkozat, önéletrajz, a pályázó oktatási intézménye által kiállított igazolás az év végi tanulmányi átlagról, másolatok oklevelekről, másolatok részvételi bizonylatokról, szervezetek ajánlólevele, valamint egyéb dokumentumok, melyek igazolják a tanulásban elért eredményeket.

További részletek a polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában.

Az ösztöndíj létrehozásáról szóló tanácshatározat és szabályzat román nyelven

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24424    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem