2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
2014-06-04: Elindult a Vágta-szezon, várják a lovasokat

Két futamban bizonyíthatnak a székelyföldi lovasok, és a fogathajtó verseny is önálló műsorszámként jelenik meg a Székely Vágta negyedik kiadásának programjában – számoltak be a rangos lovasesemény szervezői május 29-én, csütörtökön sajtótájékoztató keretében. A lovasprogramokban a helyi huszárok és lovasok kapják a főszerepet, a szombat esti kulturális esemény pedig egyelőre titok marad. Az idei Székely Vágtát július 19-20. között tartják az Óriáspince-tetőn.


fotó: Henning János


Ebben az évben a nemrég létrejött Vadon Egyesület is beszáll a Székely Vágta szervezésébe, hiszen az egyesületnek más lovas perspektívái is vannak a jövőben, számolt be Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Vágta főszervezője. Az alpolgármester asszony újra kihangsúlyozta, hogy idéntől két különböző futamra lehet jelentkezni, és minden település mindkét versenyre nevezhet be lovat. „Lesz klasszikus értelemben vett Székely Vágta, amelyen a Nemzeti Vágta szigorú szabályzatát figyelembe véve lehet elindulni, tehát nem indulhat olyan ló, amelynek nem bizonyított a származása. Ez az előbbi években sok fejfájást okozott, idén azért döntöttünk a két futam mellett, hogy megkíméljük a versenyzőket attól, hogy végül a ló eredete miatt nem indulhatnak el a Nemzeti Vágtán” – mondta Sztakics Éva. A Góbé Futamba nem ismert eredetű lóval is be lehet nevezni, a nyeremény pedig annyival kevesebb, hogy a győztese nem nyer jogot a Nemzeti Vágtán való induláshoz. A Góbé Futam indulóinak is szigorú egészségügyi követelményeknek kell megfelelniük, és ugyan azokat a feltételeket biztosítják számukra is, mint a Vágta-futamra benevezett lovasoknak. „Erre a döntésre szükség volt, hiszen így minden lovasnak megadjuk az esélyt, hogy kipróbálja magát a versenyben” – tette hozzá a főszervező. A Nemzeti Vágtára továbbra is a Székely Vágta első két helyezettje és a szervező település lovasa jut ki.


Fókuszban a helyi lovasok

A Székely Vágta a futamok mellett gazdag lovasprogramokat is kínál, amelyeket idén zömében székelyföldi lovasok biztosítanak. „A székelyföldi lovasok mostmár ismerik egymást, és jó csapatot alkotnak, így nem kell máshonnan hívnunk lovasokat” – mondta Sztakics Éva alpolgármester. A helyi huszárok huszárdalokkal készülnek, és a Szent György Napokon bemutatott Kökösi hídon című lovasprodukciót is újra bemutatják a Székely Vágtán is. Nem marad ki ebben az évben sem a programból Pászka Lehel és csapata, és meglátogatják a rendezvényt a ivói izlandi lovak lovasai is, akik 130 km-t tesznek meg lóháton, hogy részt vegyenek az eseményen.

Fogathajtás világbajnokokkal


Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke úgy véli, néhány év alatt a Székely Vágta elérte azt a megfogalmazott célját, hogy újra értékessé váljon a lovassport a térségben. „Igazán jót tesz ennek a sportnak, hogy újra fontos lett nem csak azok körében, akik szeretik ezt a sportot, hanem azok számára is, akik profizmussal űzik. De a klasszikus lovasok körében is elindult egy mozgalom” – folytatta az elnök. A Vágta alkalmával önálló műsorszámként jelenik meg a fogathajtó verseny, amelynek szakmai szervezője Váncsa Jenő, a zsűri elnöke dr. Kelemen Attila, a Román Lovas Szövetség alelnöke lesz. Már jelezték részvételüket a fogathajtó versenyen Lázár Zoltán és Dobrovitz József, többszörös fogathajtó világbajnokok. A klasszikus fogatfutam mellett lovaskocsi szépségverseny is lesz, tájékoztatott Demeter János.

 

fotó: Henning János

 

A Székely Vágta mindkét futamára ezer lej a benevezés, a szervezők a visszajelzések alapján 16 lovasra számítanak a Vágta-futamra, és legalább ennyi versenyzőre a Góbé Futamra is. Újságírói kérdésre, miszerint zavarja-e a Székely Vágta szervezőit, hogy idén először a Partiumban is szerveznek futamokat Sztakics Éva úgy válaszolt, hogy a csapat nagyon örül, hogy egyre több térség vállalja fel a Nemzeti Vágta előfutamainak megszervezését, és sok sikert kívánt a hétvégén zajló Partiumi Vágta szervezőinek és versenyzőinek!
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26382    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem