2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
szÉpítkezz velünk! közösségi kampány - fotópályázatok

Otthonunkban, ha valami elromlik, megjavítjuk, ha valami régi, felújítjuk. 
A városunk az otthonunk.


Sepsiszentgyörgy önkormányzata kedden, július 30-án indítja a szÉpítkezz velünk elnevezésű közösségi kampányát, és ezzel együtt a Munkálatok egy más perspektívából című fotópályázatot. A versenyzők számára a kihívás egy szokatlan nézőpont kiválasztásában áll, amely által a munkálatok egy különleges pillanatát kell megörökíteni.

A fotópályázat célja változtatni a városlakók munkálatokhoz való viszonyulásán, előtérbe helyezni a hosszú távú eredményeket és kialakítani egy pozitív hozzáállást.

A beküldött fényképek kiállításra kerülnek a Sugás áruház előtt található megvilágított reklámfelületeken, illetve megtekinthetőek az önkormányzat Facebook oldalán is.

A legeredetibb fényképeket beküldők nyereményben részesülnek.

Az elkészült fotókat a foto550@sepsi.ro e-mail címre kell eljuttatni augusztus 20-ig.


A kampány során az Élő szoborpark akcióján a munkálatok helyszíneinek élő szobrait kell lencsevégre kapni.

A szoborpark július 30. és augusztus 2. között lesz látható, naponta 15:30 és 17 óra között a következő helyszíneken:
•    Kedd, július 30.: Nicolae Bălcescu, Gödri Ferenc és Bánki Donát utcák
•    Szerda, július 31.: Bánki Donát, Gábor Áron és Kossuth Lajos utcák
•    Csütörtök, augusztus 1.: Bánki Donát és Olt utcák
•    Péntek, augusztus 2.: Bánki Donát, Stadion és Horgász utcák

A szoborpark partnerei az Osonó színházműhely tagjai. A kampány célja, hogy egy kis játékossággal elvonja a figyelmet a munkálatokkal járó kellemetlenségekről.

A legjobb fotók beküldői nyereményben részesülnek.

Az elkészült fotókat a foto550@sepsi.ro e-mail címre kell eljuttatni. Határidő augusztus 20.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25172    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem