2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Gyermeknap gazdag programokkal

Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Sugás áruház idén is megszervezi a gyermeknapot a város központjában. Június elseje helyett (a kicsengetések miatt) május 31-én, pénteken zajlanak az önkormányzat által szervezett gyermek-programok, amelyek a tavalyinál is színesebbek, gazdagabbak lesznek.

Délelőtt 10 órától a rétyi gyermek fúvószenekar fogja megnyitni a rendezvényt, és 19 óráig lesznek különböző foglalkozások, szórakoztató programok. Az Erzsébet parkban a Máltai Szeretetszolgálat, valamit a Vöröskereszt fogja várni a gyerekeket, jelen lesz az Életfa Egyesület is. Emellett kézműves-foglalkozásokat, gyerekügyességi-vetélkedőket is szerveznek.

A Lábas Ház előtti útszakaszon gokart kocsikkal fognak körözni a gyerekek a Tanulók Háza jóvoltából. A Sepsi Sic kosárlabdacsapat részéről Kajdacsi Judit fogja a kicsiket kosarazni tanítani, a palánkok a színház előtti téren lesznek felállítva.

Az Osonó Színházműhely művészei pedig élő szoborparkként fognak „fellépni” az idei gyereknapon.

Május 31-én forgalomkorlátozásra is kell számítani: a Szabadság tér, illetve a Gróf Mikó Imre utcák le lesznek zárva.

 

PROGRAM:

Május 31. – péntek

Szent György tér – programok a Sugás áruház szervezésében

11:00–19:00 Légvá
11:00–19:00 Arcfestés
12:00 Asztfaltrajzverseny
13:00–18:00 Kézműves foglalkozások – Guzsalyas Alapítvány
13:00–15:00 Ügyességi vetélkedő
14:00–18:00 Lufihajtogatás bohóccal


Szabadság tér

10:00–18:00 Helyes hulladékgazdálkodásra nevelő játékok, kreatív műhely – Tega Rt.
10:00–19:00 Repülő jelmez készítés – Huhuu alkotóház
11:00–18:00 Alkotóműhely – Kreatív Stúdió
11:00–18:00      Népi gyermekjátékok – Cserkészszövetség
11:00–18:00 Kézműves tevékenységek – Gyerekek és Tanulók Palotája
11:00–18:00 Ismerkedés a kosárlabdával – Kajdacsi Judit (Sepsi SIC kosárlabdacsapat)
11:00–19:00 Mászófal – Alpamayo Kft.
11:00–19:00 Hebehurgya harácskaland – Caritas Családsegítő Szolgálat
12:00–15:00 Gokart tér – Gyerekek és Tanulók Palotája
12:00–16:00 Élő szoborpark – Osonó Színházműhely
13:00–18.00 Játékok a múltból – Erszi Egyesület
13:00–15:00 Nagy autók kicsiknek – tűzoltó-, mentő-, rendőr- és szemetesautó bemutató
15:30–17:00 Guruló világ (6–7 éves korig) – Jacko Sport és Leo bababolt
15:30 Futó- és bicikliverseny – Alpin Sport Egyesület
17:00 Ügyességi versenyek: bicikli, görkorcsolya, gördeszka – Jacko Sport

Bod Péter Megyei Könyvtár – gyermekrészleg

10:00–19:00  MESÉLŐ: Minden egész órában mese, Sikó-Barabási Eszter sepsiszentgyörgyi szerző, a készülő, kolozsvári Koinónia Könyvkiadónál megjelenés előtt álló mesekönyvéből olvas fel. Ezt követően illusztrációkészítés, váltakozva a japán papírszínházzal, majd olvasónapló készítése


Erzsébet park – a pavilon és a ’48-as emlékmű környékén

10:00–13:00 Kézműves foglalkozások, arcfestés és rajzverseny díjátadása – Életfa Családsegítő Egyesüle
10:00–18:00  Ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, karaoke – Kovászna Megyei Vöröskereszt
10:00–18:00 Gyermekek a madarak csodálatos világában: madárles, madárfelismerési verseny, rajzverseny, origami és kollázsműhely, kincsvadászat – a Mugurar Ornitológiai Egyesület, az Országos Ornitológiai Társaság, a Gyermekek Palotája, a Keleti Kárpátok Múzeuma, a Keleti Kárpátok Kulturális-tudományos Társaság és a megyei diáktanács szervezésében
12:00–13:00 Tombolasorsolás – Máltai Szeretetszolgálat
13:30 Tombolasorsolás – Életfa Családsegítő Egyesület


Huhuu Alkotóház (Csíki utca 7. szám)

10:00–19:00 Repülő jelmez készítés, karikázás – régi népi játék
11:00–16:00 Puhakönyves mesék – gyerekfoglalkozások 0–4 éves korosztálynak Demeter Éva és Tímár Erzsébet vezetésével, a Tipe Tupa Egyesület és a Csutak Vilmos Pedagógusok Háza szervezésében
15:00–18:00  Próbafülkék
16:00 Junior Gastro Fest – főzőverseny gimnazistáknak
18:00 Publikus kiselőadás a puhakönyves mesékről szülőknek, pedagógusoknak


SZÍNPAD (a Gróf Mikó Imre utcában)

10:00 Rétyi Gyermek Fúvószenekar. Karmester: Maksai József
11:00 Napsugár Napköziotthon kis- és nagycsoportja – Gyerekdalok előadása és népi gyerekjátékok bemutatója. Felkészítő óvónők: Csegedi Judit, Kerekes Margit és Florian Anca, Duculeţ Elena
11:15 Hófehérke Óvoda Gărgăriţele nevű nagycsoportja – Pillangók táncának bemutatója. Felkészítő óvónők: Cârstea Enikő és Benchea Mirela
11:20 Árvácska Napköziotthon – Népi gyermekjátékok bemutatója
Felkészítő óvónők: Szántó Ildikó, Kese Éva, Lőrinczi Réka
11:30  Gulliver Napköziotthon, Csemete református nagycsoport és Méhecske nagycsoport – Népi gyermekjátékok bemutatója
Felkészítő óvónők: Imreh Enikő, Páll Mária Magdolna, valamint Duka-Sovárd Csilla, Morar Kinga
11:50 Néri Szent Fülöp Óvoda – Néptánc bemutató és versek tánca
Felkészítő óvónő: Szabó Etelka
12:00    Gödri Ferenc Általános Iskola diákjai – Néptánc bemutató
Felkészítő tanítónők: Csiki Mariana, Salamon Márta, Csáki Gabriella, Csáki Csaba és Opra Zsuzsanna
12:30 Nicolae Colan Általános Iskola – Néptánc bemutató               
Felkészítő tanítónők: Tamás Márta és Csatlós Anikó, koreográfus: Rápolti István
12:35 Ady Endre Általános Iskola – Néptánc bemutató                   
Felkészítő tanítónő: Kövér Margit, koreográfus: Rápolti István
12:40 Rügyek gyerek néptánccsoport, Kónya Ádám Művelődési Ház – Néptánc bemutató
Koreográfus: Rápolti István
12:45  Ady Endre Általános Iskola – Néptáncok, gyerekjátékok bemutatója
Felkészítő tanítók: Bularca Maria, Donath Anna, Ferencz Orsolya, Grüman Rozália, Stroie Adriana, Hanganu Margareta, Teacă Maria
13:00 Mulassunk együtt! – A Diakónia Keresztyén Alapítvány családsegítő programja diákjainak dalos műsora
13:30 Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház rajzversenyének díjazása
13:45 Hófehérke Óvoda, Pöttyös közép csoport – Népi gyermekjátékok bemutatója
Felkészítő óvónők: Dávid Annamária és Márk Emese
14:00 Gödri Ferenc Általános Iskola – Klasszikus táncbemutató
Felkészítő tanítónő: Zsigmond Judit
14:10 Mihai Viteazul Főgimnázium – Gyermekdalok, kórusművek
Felkészitő tanárnők: Matei Stela, Onofrei Camelia, Laurenţiu Liliana, Dornean Gina, Dobrilă Mioara, Grosar Liliana
15:00 Minestrone Band Zöldségzenekar előadása
15:30 Gyerekek és Tanulók Palotája – Moderntánc bemutató
Koreográfusok: Molnár Enikő és Prună Gabriel
16:00 Művészeti Népiskola Balett tagozata – Barokk képek     
Koreográfus: Benkő Gizella
16:30 Cimborák Bábszínház – Vitéz László csodaládája című előadás
17:30 Tombolahúzás – a Kiwanis Szövetség és a Kovászna Megyei Cukorbetegek Egyesülete
18:00 Gyerekek és Tanulók Palotája – Néptánc
        Koreográfus: Gáspár Attila
18:30 Gyermektáncház – zenél a Harai zenekar, a táncokat vezeti Gábor Ágnes
   


Június 1. – szombat

9:00–11:00 Tanuljunk rovásul! – játékos foglalkoztató program gyerekeknek / Eurocenter konferenciaterme (Csíki utca 47. szám) 
11:00 Kiállításmegnyitó – a waldorfos gyerekek akvarell festményeiből / Tein Teaház
11:30–14:00  Gyermekfoglalkozások, bábjáték, asztfaltrajzolás / Tein Teaház

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25258    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem