2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Haladnak a stranddal

A tervek szerint a strandszezon kezdetéig megnyitják a sepsiszentgyörgyi városi strandot, így már június elején lehet fürdőzni. Az élményelemekkel ellátott kismedencék már elkészültek, az egyik medencénél elsősorban a kisebbek élvezhetik az új szolgáltatásokat, van homokozó, játszótér, zubogó, sodrófolyosó, két csúszdáról is le lehet ereszkedni. A másik medencét az úszni tanulók használhatják leginkább. A nagymedence felújítása még várat magára, azt a jövő évi szezonra fogják elkészíteni, év elején voltak egyeztetések arról, hogy miképpen alakítsák át. Sztakics Éva alpolgármester közölte, két változat létezik: az idei szezonban megnézik, hogy a szélesebb közönség számára mennyire lesz elegendő a két kisebb medence, ha nem lesz kielégítő, jövőre a nagy medence jelenlegi 2,5 méteres mélységét 1,5 méterre csökkentik. Amennyiben elférnek a kismedencékben a strandolók, a nagy medence jelenlegi 2,5 méteres mélysége megmarad, hogy a sportolók is használni tudják versenyek alkalmával. A felújítás során az úszómedence műanyag borítást kap, amely jobban bírja a téli hideget, mint a régi mozaikborítás.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24104    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem