2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Az egyetlen női lovas vitte a pálmát a Székely Vágtán

Csernáton, Csíkdelne és Gidófalva lovasa jutott a második Székely Vágta döntőjébe. A szotyori versenyző a döntő előtti állatorvosi vizsgálaton nem ment át, így mind a szervezők, mind a versenybíróság, mind a versenyző maga úgy döntött, visszalépteti a lovat a versenyből. A nap folyamán többször hallani lehetett, hogy sokan a Vágta egyetlen női versenyzője mellett teszik le voksukat, ami a döntőfutamban be is igazolódott. A 19 éves, csíkdelnei lány, Keresztély Beáta és Herceg lova vitte a pálmát.

Fölényes előnnyel győzött a fiatal csíkdelnei lány a 2012-es Székely Vágtán. Keresztély Beáta már szombaton megmutatta, hogy teljes összhangban van lovával, hiszen a délelőtti díjugrató versenyt is ő nyerte meg. Az előfutamokban és a középfutamban egyaránt nagyon jól futott, ezért sokan megelőlegezték neki a győzelmet. Bár nem hazai pályán volt, magabiztosan és elegánsan győzte le hazai ellenfeleit, a gidófalvi Fazakas Jánost és a csernátoni Ugron Attilát. A döntőben egyébként második lett a 19 éves Fazakas János és Pali lova, harmadikként futott be Ugron Attila és Villám lova.

A budapesti Nemzeti Vágtán mindhárom lovas részt vehet, és a Nemzeti Vágta szervezőinek döntése alapján Sepsiszentgyörgy is képviselheti Székelyföldet, direkt benevezőként.

Keresztély Beáta gyergyószentmiklósi, lovas családból származik, édesapja fogathajtásban román bajnok, de ő maga is kiskora óta ül a nyeregben. Díjugratásban edzője Balázs Sándor, segítségével számos román díjugrató versenyen vett részt, jó eredménnyel. Másfél éve a delnei Huszár Sportklub lovasa. A verseny után Beáta elmondta: egy hétig intenzíven készült a galoppversenyre, előtte a díjugratásra összpontosított, mert azt is meg szerette volna nyerni. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy megnyerem a Székely Vágtát is, de mostmár nagy reményekkel készülök a Nemzeti Vágtára” – tudtuk meg Beátától. A fiatal versenyző azt is hozzátette, hogy különösebb stratégiát nem alkalmazott, a középfutamban viszont kihasználta a helyzetet, amikor lehetősége volt rá, és a számítása bejött.

A Székely Vágta fődíja a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutás, amit mindhárom lovasnak biztosítanak, emellett az első helyezett 2000 lejt, a második 1500 lejt, a harmadik lovas 1000 lejt vihet haza, és természetesen a győztes serlegeket. A díjakat Tamás Sándor megyei elnök, Antal Árpád András polgármester és Horváth László kormánymegbízott adta át Székely Tibor Vágtafőkapitány jelenlétében. A rangos lovaseseményen részt vett Füzes Oszkárné Bajtay Erzsébet nagykövetné asszony, és képviselhette magát a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusa is.

 

További részletek a www.szekelyvagta.ro honlapon.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26050    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem