2024. április 17., Szerda
Hírarchívum
Gyermeknap Sepsiszentgyörgyön

A megyeszékhely önkormányzata az előző évek gyakorlatához híven, idén is szabadtéri rendezvényt szervez június 1-jén Gyermeknap alkalmából. A városközpontban – a Szabadság téren, a Székely Mikó Kollégium előtt, valamint az Erzsébet parkban – három helyszínen változatos, szórakoztató programok várják városunk legkisebbjeit reggel 10 órától este nyolcig. A Gróf Mikó Imre utcai színpadon mókás előadások követik egymás, lehet majd zöldséghangszereket készíteni, ugrabugrálni a színpad előtt, együtt izgulni a bábszínházak mesehőseiért és ki lehet próbálni az apró táncos lábakat a gyermektáncházban. A rendezvény keretében avatják fel délben 12 órakor a megújult Erzsébet parki játszóteret, ahol minden kíváncsiskodónak meglepetésben lehet része.

A helyi civil szervezetek és kulturális intézmények közreműködésével számos interaktív, kreativitást fejlesztő, játékosan nevelő jellegű foglalkozásra kerül sor a gyermeknapi sokadalomban óvodások, kisiskolások és gimnazisták számára. Míg a kicsik kipróbálják magukat az aszfaltrajzversenyen vagy ügyességi vetélkedőkön mérik össze tehetségük, a szülőket a gyermeknapi vásárban ajándékok bő választéka várja.

A programok esős idő esetén sem maradnak el, csupán átköltöznek a színház előcsarnokába, a Kónya Ádám Művelődési Házba, valamint a Bod Péter Megyei Könyvtárba.

A szervezők felhívják a politikai pártok figyelmét, hogy a rendezvény területén tilos bármilyen jellegű politikai megnyilvánulás.


Program

Színpad – Gróf Mikó Imre utca

10:00                 Rétyi Kováts András Fúvószenekar
11:00

Óvódások, kisiskolások előadásai

- Gödri Ferenc Általános Iskola IV/C és III/B osztályok tanulói
- Váradi József Általános Iskola I/E, II/D, II/E osztályok tanulói
- Csipike Napköziotthon Kutykurutty nagycsoport gyerekei
- Nicolae Colan Általános Iskola III. és IV. osztályos tanulói

13:00 Ida Aerobic
13:45 Balettelőadás – Részlet Csajkovszkij: A diótörő mesejátékából – Művészeti Népiskola
14:00 Minestrone Band – Zöldséghangszerek készítése és koncert
15:00 Tanulók  Háza – Modern és néptánc előadások
16:00 Pomázi Zoltán (Budapest) gyerekkoncertje
17:00 Tombolahúzás – Kiwanis Klub
17:15 Keljfeljancsi Komédiás Kompánia (Kolozsvár) – Petőfi Sándor: János vitéz, bábelőadás
18:00 Gyermektáncház – Ségercz Ferenc és barátai
   
Szabadság tér
   
12:00               A megújult Erzsébet parki játszótér avatóünnepsége
10:00–18:00 Színezők és kifestős játékok, foglalkoztató és feladatlapok hulladékgyűjtés témakörben minden korosztálynak  – Tega Rt.
10:00–18:00 Dobozfestés – Whokiqui csapat
10:30–14:30 Kézműves foglalkozások – Guzsalyas Alapítvány
10:30–18:30 Csináld magad! – Kreatív Stúdió
10:30–19:00 Gyöngyfűzés, gipszfestés, arcfestés, nemezelés – SZIK
10:30–19:00 Aszfaltrajz-, ugrókötél-, buborékfújó verseny – HITI
11:00–13:00 Élő szoborpark – Osonó Színházműhely, Művészeti Népiskola, Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata
12:00–18:00 Minidiáknap – Regös Egyesület
12:00–18:00 Origami műhely, kincskeresés – Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeuma
12:00–19:00 Légvárak – Zsibongó Játszóház
14:00–18:00 Játékok a múltból – Erszi Egyesület
17:00 Ügyességi versenyek: bicikli, görkorcsolya, gördeszka
   
Pavilon - Erzsébet park
   
10:00–18:00         Arcfestés, karkötőkészítés, aszfaltrajzverseny, labdajáték – Vöröskereszt
10:00–18:00 Meseolvasás japán papírszínházzal, papírjátékok készítése – Bod Péter Megyei Könyvtár
10:00–18:00 Arcfestés, aszfaltrajzolás – Caritas Családsegítő Szolgálat
11:00–13:00 Gyermekjátékok: Barangolás a falvédőn – Sikló Egyesület
11:00–15:00 Közös foglalkozások a fogyatékkal élő fiatalokkal, palacsintasütés  – Írisz Ház
12:00  Tombolahúzás – Máltai Szeretetszolgálat
16:00–18:00 Írisz Ház színjátszó csoportjának a bemutatkozása
17:00–18:00 Rityók és Fityók kalandjai – interaktív gyerekelőadás


Gyermeknapi vásár: 10:00–20:00

Együttműködnek:
Bod Péter Megyei Könyvtár, Caritas Családsegítő Szolgálat, Erszi Egyesület, Guzsalyas Alapítvány, HITI, Ida Aerobic, Írisz Ház, Jacko Sport, Kiwanis Klub, Kónya Ádám Művelődési Ház, Kreatív Stúdió, Máltai Szeretetszolgálat, Minestrone Band, Regös Egyesület, Ségercz Ferenc és barátai, Sikló Egyesület, SZIK, Tanulók  Palotája, Tega Rt., Vöröskereszt, Whokiqui csapat, Zsibongó Játszóház.

 


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24913    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem