2024. április 16., Kedd
Hírarchívum
A zöldebb lakókörnyezetért

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal idén programot indított a város tömbházaiban élő polgárok számára, hogy a tavaszi és nyári időszakban az épületek közti zöldövezetek gazdagabbak és rendezettebbek legyenek. A program részleteiről Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnokot kérdeztük.

– A helyi tanács határozata azért született, hogy a tömbháznegyedek képét, rendezettségét javítsuk az ott lakók kényelme érdekében – közölte Czimbalmos-Kozma Csaba. A városgondnok kifejtette, hogy a korábbi években is odafigyelt az önkormányzat ezen területek rendezettségére, szépítésére, de nem ilyen formában, és nem ilyen szervezetten, mint ahogyan azt idén szeretnék tenni. A program nem a lakótársulásoknak szól (ugyanis társuláson belül nehezebb közös nevezőre jutni), hanem lépcsőházak pályázhatnak a zöldövezetek felújítására. A lépcsőházfelelősnek egy kérést kell benyújtania a polgármesteri hivatalhoz, amelynek tartalmaznia kell a lakótársulás elnökének beleegyezését is. A sikeresen pályázó lépcsőházak legtöbb 1500 lej értékben kaphatnak a várostól az övezetek szépítésére, rendezésére alkalmas berendezéseket (például padokat, amelyeknek darabja 657 lej) vagy növényeket, díszcserjéket (10 lej darabja), különböző virágokat (2 lej egy tő), bokrokat (6 lej darabja), fűmagot (16 lej egy kilogramm), védőkerítést (27 lej folyómétere). Zöldövezetek számára előkészített, speciális föld is kérhető (köbmétere 60 lej).

– Ahhoz, hogy a lépcsőházak megkapják a kerti bútorokat, növényeket, az 1500 lej 20%-át, azaz 300 lejt maguk kell előteremtsenek, miután ezt az összeget befizetik a városkasszába, megkapják a fennmaradó 1200 lej értékben a növényeket, kerti bútorokat – tájékoztatott a városgondnok. A tervek szerint a programot minden évben beindítják, és március 15-ig kell majd leadni a pályázatokat. Mivel idén kissé késve született meg a döntés, ezért március 31-ig lehet leadni az igényléseket.

Czimbalmos-Kozma Csaba felhívja a figyelmet arra, hogy azok a lépcsőházak, amelyek szeretnének padot kérni az arra kijelölt helyre, kérjék az ott lakók írásos beleegyezését, és azt csatolják a pályázathoz, mert volt már eset arra, hogy esténként fiatalok gyülekeztek az ülőalkalmatosság körül, és zavarták a lakókat.

– Sok esetben tapasztaltuk, hogy a lakók elkérték az ültetőanyagot, csemetéket, bokrokat, és azok hetekig hányódtak a lépcsőház pincéjében, mert nem került idő, ember, lapát, hogy elültessék azokat, ha meg ki is kerültek a zöldövezetbe, a késlekedés miatt már nem éltek meg. Ezért jól meg kell szervezni a munkálatokat – hívta fel a figyelmet a városgondnok.
A növényeket a városi kertészet biztosítja, a programra idén 100 ezer lejt különített el a város, ha nagy lesz az érdeklődés, a költségvetés-módosításkor még adnak pénzt.

 

Felhívás, tanácshatározat és szabályzat



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24664    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem