2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Kilencnapos Szent György Napok

Egy nappal bővül a 21. Szent György Napok kulturális hete. A programsorozatot hagyományosan megnyitó hangverseny idén nem vasárnap, hanem már szombaton lesz. Újdonság még, hogy a rendezvény helyet ad a népszerű Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójának is, amely külön esemény ugyan, ebben az évben a Szent György Napok keretében szervezik meg az Erdélyi Magyar Ifjak. Dancs Zsolt programigazgató és Grubisics Levente fesztiváligazgató ismét néhány nevet jelentett be, akik a kulturális hét színházi programjait, illetve a Szabadság-téri színpad koncertjeit gyarapítják.


Nulladik nap

Kellő „hangleütéssel” startol április 21-én, szombaton 19 órakor a 21. Szent György Napok. Az idei nyitó hangversenyt a Csíki Kamarazenekar, a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórus és a Georgius zenekar adja, Sebestyén Lázár Enikő, Mocanu Erika, Szilágyi Zsolt és Sándor Árpád szólisták közreműködésével. A nyitó hangverseny a Krisztus Király templomban lesz, Steffen Schlandt karmester vezetésével.


Csütörtök a diákzenekaroké

Véletlen, ám szerencsés egybeesésnek köszönhetően, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezőcsapata idén a Szent György Napok kulturális hetének utolsó, csütörtöki napján szervezi meg a 4. Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóját (HDT). Nemes Előd ötletgazda elmondta, hogy tíz éves kihagyás után 2009-ben indították újra a HDT-t, amely már a kilencvenes évektől egy márkanévnek számított. A fiatal diákegyüttesek bemutatkozása majdnem 2000 nézőt vonzott tavaly is a nézőtérre, idén ennél jóval több résztvevőre számítanak, hiszen szabad téren és teljesen ingyenesen tekinthető meg a nagysikerű találkozó. A zenekarok részéről akkora az érdeklődés, hogy már előválogatást is kell tartani, ezért az, ha egy csapatnak van fotója, logója, esetleg bemutatkozó cikke is, többletpontnak számít, és egy lépéssel előbbre tolja a zenekart az élő bemutatkozás felé. Természetesen a közönséget is bevonják a versenybe, így a legnépszerűbb csapat is bekerül a végső hét közé, akik fel is lépnek majd a Szent György-téri nagyszínpadon. Mihály István, az EMI jelenlegi elnöke bejelentette: a HDT április 25-én, csütörtökön 15 órától kezdődik, a nyertes zenekar pedig 20 órától koncertezik. Az esemény sztárvendége a Kalapács együttes lesz, akik egy best of Pokolgép produkcióval készülnek. Részletek a programról a www.sepsi.ro vagy a www.emihirek.ro honlapokon érhetők el, itt található a kitöltendő űrlap is, amit a emihirek@yahoo.com-ra kell beküldeni április 4-ig.

Gyerekek fókuszban

A Szent György Napok minden évben nagy hangsúlyt fektet a gyerekprogramokra is. Azért, hogy a legkisebbeknek is felejthetetlen legyen a városnap, a gyerekzenei műfaj leghíresebb együttese lesz a vendég, az Alma Együttes. Az együttes a televíziós gyerekműsorok legnagyobb sztárja, szülinapos daluk ötmillió letöltést számlál a Youtube videóportálon. A koncertet április 23-án, hétfőn, 10-től az óvodásoknak, 13 órától a kisiskolásoknak adják elő a Krisztus Király templomban – tájékoztatott Grubisics Levente fesztiváligazgató.

A kulturális hét további előadásai sepsiszentgyörgyi illetve erdélyi vonatkozásúak. A Szent György Napok vendége lesz a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös produkciója, a Bányavirág. Ez az előadás kedden, április 24-én, 19 és 21.30-tól tekinthető meg. Szerdán a magyarországi Honvéd Színház hoz egy darabot, a sepsiszentgyörgyi Zakariás Zalán rendezésében. Az előadás címe Arab éjszaka, 18 és 20.30-tól lesz megtekinthető. Az előadásokra hétfőtől, március 5-től lehet jegyeket vásárolni a Kulturális Szervezőirodában.

A komolyzene rajongóiról sem feledkeztünk meg – folytatta Grubisics. Egy egészen különleges produkció lesz hallható a városnapokon: egy gamba négyes, This merry pleasant spring címmel. A gamba egy Svájcban, Bazelben elterjedt húros hangszer, a cselló őse.


Utcabáli hangulat és karnevál

Az Irigy Hónaljmirigy, a Holdviola, a Taxi és a Cry Free – Deep Purple’s Favourite Tribute Band színesítik a Szabadság-téri színpad programját. Fontos szempont volt idén, hogy valamilyen módon hangsúlyt fektessünk azokra, akik elszármaztak, de máshol jelentős sikereket értek el – emelte ki Dancs Zsolt programigazgató. A Taxi együttes így kapott meghívást idén, hiszen basszusgitárosa, Kerezsi Csongor sepsiszentgyörgyi. A Taxi, emellett, a román zeneipar egyik legkedveltebb bandája, dalaik igényesek, minden korosztálynak és rétegnek szólnak. A Taxi szombaton, április 28-án 19 órától koncertezik.

Jönnek a humor nagyágyúi is. Az Irigy Hónaljmirigy teljes felállásban, élőzenekari formában adja elő legsikeresebb paródiáit, és azt szeretnék, hogy ne csak ők viseljenek jelmezt a fellépés alatt, hanem a közönség is! Az lenne az igazi hangulat, ha minél többen maskarában jönnének el a koncertre – tette hozzá Dancs Zsolt. A fellépés pénteken, április 27-én lesz, 20.30-tól.

A 21. Szent György Napok további fellépői közé tartozik a magyarországi Cry Free, amelyet a legendás Deep Purple kedvenc cover-zenekaraként ismer el. A zenakar feldolgozásokat játszik, úgy zenélnek, mint „őseik” aranykorukban. Jon Lord-ot, a Deep Purple orgonista-zongoristáját a Cry Free kísérte világkörüli turnéján. A koncertre szombaton, április 28-án15 órától kerül sor.
A magyar népzenére alapuló dalokat játszó Holdviola együttes biztosítja a vasárnapi hangulatot, ők 19 órától koncerteznek.

A nemzetközi felhozatal idei képviselője a közkedvelt zenét játszó, világszerte elismert Boban és Marko Markovic vezette zenekar. A Boban&Marko Markovic Orchestra Emir Kusturica filmrendező kedvencei közé tartozik, többször felkérte őket, hogy írjanak zenét filmjeihez. Tulajdonképpen ez hozta meg Boban, majd később Marko számára az igazi hírnevet. A rézfúvósokból álló, 12 tagú zenekar igazi utcabáli hangulatot fog teremteni szombaton, április 28-án 23 órától.

A 21. Szent György Napok teljes programja hamarosan elérhető a www.sepsi.ro honlapon.


Fotó: Henning János
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25301    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem