2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Folyik a munka a Sepsiszentgyörgy Kiadónál

Keményen dolgozik a tavalyi év őszén Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala által alapított Sepsiszentgyörgy Kiadó. A Városimázs iroda keretében működő kiadó már a harmadik saját kiadványánál tart.

A legutóbbit, Csáki Árpád A sepsiszentgyörgyi református egyház története a 17-19. században című munkáját január 25-én, 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében mutatják be.

Múlt év decemberében  a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal nagy gyűlésterme rendhagyó könyvbemutatónak adott otthont, amelyen a résztvevők megismerkedhettek az 550 könyvek című sorozat első kötetével. Áros Károly, a Háromszék napilap sportszerkesztője által írt Sepsiszentgyörgy a sportvilágban könyv a sporton és sportolóink történetén keresztül mutatja be Sepsiszentgyörgyöt, a kiadvány sorai között pedig olyan történetek elevenednek fel, amelyek nemcsak a múltat idézik, de a jelen kiemelkedő alakjairól sem feledkeznek meg.

A kiadó ugyanakkor egy másik kiadvány, az Sepsiszentgyörgy gyerekeknek című könyv létrejöttében is részt vett, partnerségben a kultúrAktív Egyesülettel.   

Lapozzon bele Csáki Árpád A sepsiszentgyörgyi református egyház története a 17-19. században című könyvébe:

A kiadó megalapításának gondolata már 2010-ben felmerült, amikor az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében a könyvkiadási tervek egyre komolyabban merültek fel. Végül az 550-es városünnep apropóján jött létre a kiadó 2011 júliusában, de mára a tervek túlmutatnak az eredeti elképzelésen (amely csupán a várostörténeti könyvsorozathoz kapcsolódott). Februárban jelenik meg a sorozat újabb, tavasszal pedig Sepsiszentgyörgy képes történetének bővített második kiadását forgathatják az olvasók. A kiadványok borítóit Damokos Csaba, a Háromszéki Képzőművészek Szövetségének vezetője tervezte.

Az 550 könyvek sorozat a város történetének különböző területeit ismertetve betekintést nyújt a legkülönfélébb témákba. Olyan tényeket tár az olvasóközönség elé, amelyek kevesek számára ismeretesek annak ellenére, hogy nap mint nap szembesülünk azokkal a helyekkel, amelyek őrzik a múlt emlékét.

– Az együvé tartozás érzésének erősítését szolgálja ez a könyvsorozat is, mely a városról szóló és a várossal kapcsolatos tudást, témákat dolgozza fel. Odafigyeltünk arra, hogy a szerzők helybeliek legyenek, a témák kifejezetten Sepsiszentgyörgyhöz kapcsolódjanak, mert oly sok minden van, amire mi, szentgyörgyiek büszkék lehetünk, mégis oly keveset tudunk a saját múltunkról. Azt szeretnénk, ha ez a könyvsorozat tovább erősítené a helyieknek az életterükhöz, a városhoz való kötődését, azt az érzést, hogy jó itt élni, jó szentgyörgyinek lenni – nyilatkozta a kiadó létrejötte kapcsán 2011 októberében Antal Árpád polgármester.

A kiadó a tervek szerint 2012-ben, a január 25-én bemutatandó kiadványon kívül újabb négy mű megjelentetését tervezi.

A könyvek megvásárolhatók az Olt utcai Ex Libris könyvesboltban.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23926    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem