2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Jelentős túljelentkezés a karácsonyi vásárra

Több mint ötven árus jelezte eddig, hogy részt kíván venni a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala által december 15. és 24. között idén is megrendezendő Karácsonyi Vásáron, amelynek helyszíne a Szabadság tér lesz.

Az önkormányzatnak 17 házikó áll rendelkezésére, amelyeknek az áramellátását is vállalja, így a pályázók közül válogatni fognak, viszont a tavalyi példához hasonlóan előfordulhat, hogy több árus is megfér majd egy házikóban – tájékoztatott csütörtökön Knop Ildikó, a Városimázs Iroda munkatársa. A válogatás a portékák függvényében történik.

A vásárra kereskedők, egyesületek, alapítványok jelentkezését várják a szervezők a Városimázs Irodában november 30-ig, míg az elbírálás eredményét – azaz, hogy kik vehetnek részt – december ötödikén közlik. Az előző évekhez hasonlóan iparművészeti, képzőművészeti alkotások, fajátékok, kézműves termékek,  bőr- és kötöttáru,  népi ihletésű ruhák, papíráru és könyv, dísz- és ajándéktárgyak, virágkötészeti termékek jelentik majd a vásár kínálatát, amelyet a szervezők kulturális programokkal is színesítenek. További információk a fent említett irodában, illetve a 0267.312.000 telefonszámon kaphatók.
 

Jelentkezési feltételek

 


Karácsonyi Vásár 2010 - Archív fotó



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23756    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem