2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Egyelőre csúszik a Bodok szálló megvásárlása

Bonyolultabbá vált a Sepsiszentgyörgy központjában évek óta romos állapotban éktelenkedő Bodok szálloda megvásárlása, mivel az eddigi tulajdonos, a brassói székhelyű Olt Turisztikai Rt. nem tudta megoldani szeptember 10-ig az ingatlan körüli jogi problémákat. Ezek rendezése ugyanis feltétele volt annak, hogy Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala megvásárolja az ingatlant.

A polgármester, Antal Árpád András szerint most új megoldáson gondolkodnak, és ez a vállalat teljes felvásárlását is jelentené, ugyanezért az összegért. A városvezető csütörtökön elmondta, hogy – bár felvetődött az ötlet – ebben az esetben is van egy akadály, mivel, mint kiderült, a vállalat részvényeinek egy százaléka közel nyolcvan személy között oszlik meg, és az önkormányzat nem vállalhatja, hogy tártulajdonos legyen ilyen körülmények között.

A vállalat felvásárlásába akkor mennének bele, ha a részvénytársaság vezetőségének sikerülne meggyőzni ezeket a személyeket, hogy váljanak meg a társaságban birtokolt értékpapíroktól, és azokat adják át a főrészvényeseknek. A polgármester ugyanakkor elmondta, hogy a cég vételára ugyanannyi lenne, mint amennyit a két önkormányzat a Bodok szállóért ajánlott, azaz 1,078 millió euró, amit a még idén júliusban meghozott döntések értelmében fele-fele arányban álltak volna.

Azzal kapcsolatosan, hogy az Olt Turisztikai Rt. többségi tulajdonosa hajlandó lenne-e belemenni ebbe a megoldásba, Antal Árpád András úgy véli, az ő érdeke is lenne, hogy a jelenleg kihasználatlan ingatlantól megszabaduljon. A jelenlegi tulajdonos lépéskényszerbe került, hiszen a városi önkormányzat egy olyan döntést hozott, amely alapján nagyon magas adót szabnak ki a szálló épülete után, ami a leltári értékének 40 százalékát, azaz többszázezer eurót tesz ki. Amennyiben a részvénytársaság utánaszámol, rájöhet, hogy két-három év alatt ki kell fizetnie az épület értékét a megyeszékhely felé adó formájában.

A polgármester ugyanakkor elmondta, hogy az Olt Rt.-nek több ingatlana is van még a megyében, Bálványoson, Előpatakon és Kézdivásárhelyen. Ezek sorsáról viszont csak akkor döntenek, ha tényleg sikerül megvásárolni a részvénytársaságot, de az biztos, hogy megtalálnák ezeknek az épületeknek a megfelelő rendeltetését is.

A jogi problémákat illetően a városvezető hozzátette, amennyiben a vállalat átkerülne önkormányzati tulajdonba, mindössze egy per maradna függőben, amelyet viszont a felperesek a helyzet jelenlegi állása szerint nem nyerhetnek meg. A szálló korszerűsítését ez a jogi procedúra nem akadályozná, a javításokat elsősorban kormányforrásokból fedeznék.


Fotó: Henning János



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24536    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem