2024. március 29., Péntek

Lesz ünnepi műsor, fényrajzolás épületre, és önkénteskedni is lehet

Sepsiszentgyörgyön idén december 13-24. között kerül sor a már hagyományossá vált Karácsonyi vásárra a Főtéren, amelybe az önkormányzat a város kórusait, óvodásait, kis- és nagy diákjait is szeretné bevonni, így is erősítve a rendezvény közösségi jellegét. Sepsiszentgyörgyön 2019 a Diákok Éve, így még inkább odafigyel az önkormányzat a diákokra, a Karácsonyi vásár keretében minden korosztály találhat kedvére valót. Ha valaki szeret énekelni, verset mondani, történetet mesélni, rajzolni, önkénteskedni, szervezni – ott a helye Sepsiszentgyörgy Karácsonyi vásárában!

Óvodások, iskolások, kórusok jelentkezhetnek ünnepi műsorral
Ha szeretsz énekelni, verset mondani, táncolni, ez a felhívás Neked szól!

A Karácsonyi vásár keretében idén is nagy szeretettel várja az önkormányzat a  város óvodáinak és iskoláinak gyermek- és diákcsoportjait, illetve kórusait, hogy a karácsonyi ünnephez hangolódó zenés, verses, vagy táncos műsorral lépjenek fel a vásár színpadán. Meghosszabbított határidővel, akár egész osztályok, csoportok jelentkezhetnek, de egyéni vagy kiscsoportos szereplésekre is lehetőség van.
Jelentkezni december 6-ig lehet, személyesen a Városimázs Irodában vagy e-mailben a kultura@sepsi.ro címen, érdeklődni a 0267 312 000-ás telefonszámon is lehet.

     

Önkéntes munkával is segíthetik a diákok a Karácsonyi Vásár lebonyolítását
Ha szeretsz önkénteskedni és kipróbálnád a rendezvényszervezést, ez a felhívás Neked szól!

Sepsiszentgyörgyön számos rendezvények megvalósulását önkéntes csapatok segítik, a Karácsonyi vásárra is várják mindazon diákokat, akár egyetemistákat, akik munkájukkal hozzájárulnak a 12 napos vásár zökkenőmentes lebonyolításához, kipróbálnák magukat színpadi ügyelőként, bemondóként, vagy részt vállalnának szervezési, kommunikációs feladatokban.
Jelentkezni december 6-ig lehet, az ONLINE JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével.

    

Felhívás gyerekeknek téli, karácsonyi rajzok készítésére, amelyeket épületre vetítenek ki
Ha szeretsz rajzolni, festegetni, ez a felhívás Neked szól!

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idén első ízben gyermekrajzokkal „mozgatja meg” a Tamási Áron Színház épületét. E rendkívüli rendezvénnyel, melynek keretében gyermekrajzok elevenednek meg a színház homlokzatán, olyan élményt szeretnének nyújtani a város Főterén a közönségnek, amelyben korábban még nem volt része.
Karácsonyi ünnepre hangolódó, téli témájú gyermekrajzokat vár az önkormányzat, amelyeket egy előre megadott tervrajzra készíthetnek el, szabadon engedve képzeletüket. A legötletesebb rajzok díjazásban részesülnek. Minden iskolának és óvodának eljuttatta az önkormányzat a maketteket/kifestősöket, viszont azokat bárki szabadon igényelheti a Városimázs Irodában (1918. december 1. utca, 6-os szám), ugyanide kell behozni  a kész rajzokat. Az alkotásokat a Tamási Áron Színház homlokzatára vetítik ki december 20- án és 21-én, 17.30 és 21 óra között.
Jelentkezni december 13-ig lehet, személyesen a Városimázs Irodában, érdeklődni a 0267 312 000-ás telefonszámon is lehet.


 

A Karácsonyi vásár szervezői, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház bíznak abban, hogy a város kórusainak, óvodásainak, iskolásainak, zenészeinek karácsonyi előadásaival lesz teljes a szeretet ünnepére való hangolódás. A tizenkét napos rendezvény ideje alatt szeretnék, ha  minél több gyermekrajz díszítené a Tamási Áron Színház homlokzatát, és egy jó kis önkéntes csapat segítené a szervezők munkáját – a részvételhez sál, sapka, kesztyű és jókedv kötelező



 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 28721    


Utolsó módosítás: 2019-11-28    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem