2024. április 20., Szombat

A Kulturális Nyílt Napok résztvevőit  13 kulturális intézmény, 7 vendéglő, kultúrkocsma, pub vagy alkotóház várta  19 helyszínen, közel 50 programpontból lehetett választani. A háromnapos eseménysorozat a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa négyéves programját indította útjára.

Elsősorban a diákokat, fiatalokat mozgósította a programkínálat, külön köszönjük a pedagógusoknak, hogy csoportosan is eljöttek rendezvényeinkre. Köszönjük az intézményeknek, kulturális szervezőknek, alkotóknak, hogy nyitottak voltak és bekapcsolódtak a rendezvénysorozatba, közösen sikerült megmutatni az intézmények emberi arcát. Aminek nagyon örültünk, ugyanis nem is számítottunk rá, hogy más városból érkeznek diákok a Kulturális Nyílt Napokra – számolt be Knop Ildikó, a programsorozatért felelős Városimázs iroda munkatársa.

Az előjegyzést igénylő programok közül a legnagyobb érdeklődést a Teázás a kedvenc színészemmel váltotta ki, egész osztály jelentkezett, hogy Pálffy Tibor színművésszel találkozhasson személyesen. A Kulturális Nyílt Napok logóvadászatán több mint 90-en vettek részt, a négy tematikus év logóját kigyűjtő versenyzők egyharmada más városból érkezett.

A március 21-23 között megtartott Kulturális Nyílt Napokon többnyire olyan programok zajlottak, amelyek betekintést engedtek a kulturális intézmények kulisszáiba, ugyanakkor lehetőséget teremtettek a személyes találkozásra az alkotókkal. Nyílt próbák, műhelymunkák, bemutatók során lehetett megismerkedni az intézmények tevékenységével, de sor került gyerekfoglalkozásokra, könyvvásárra, fordított napra, múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásokra, fotókiállításokra, koncertekre, bulikra.

Felhívjuk a figyelmet, hogy aki kigyűjtötte a négy tematikus év logóját, még igényelheti nyereményét, a pólókat át lehet venni március 24–29. között, hétköznap 9 órától 17 óráig a Városimázs Irodában.

 


Galériák:

Kulturális Nyílt Napok Sepsiszentgyörgyön - március 22, péntek - fotó, Henning János, Vargyasi Levente, Vetró Barnabás


Kulturális Nyílt Napok Sepsiszentgyörgyön - március 21 - csütörtök - fotó, Henning János és Vargyasi Levente


<< vissza


Oldal megjelenítése: 24838    


Utolsó módosítás: 2013-03-25    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem