2024. március 29., Péntek
 „Nem szeretném fokozni a Helyi Tanácsban kialakult bizalmi válságot, mely az RMDSZ és az MPP frackió közötti nézetkülönbségek eredményeként alakult ki, ezért visszavonom az Urban Locato cég felszámolására tett határozattervezet-javaslatomat. Ugyanakkor havonta fogom ismertetni a sajtóval, hogy milyen jelentős összegeket emészt fel a cég” – jelentette ki Antal Árpád András polgármester.

Antal elmondta, sajnálatosnak tartja a kialakult helyzetet, hiszen kezdettől fogva a konszenzust, az együttműködést szorgalmazta az MPP képviselőivel. A városnak nem érdeke az MPP-vel való torzsalkodás, hiszen a tanácsban kialakult feszültségek miatt fontos projektek buknak el és nem halad a város fejlesztése.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy az Aquaserv megyei vízszolgáltató cég alapításakor döntött úgy az önkormányzat, a közüzemek vagyona jelentős részének városi tulajdonban tartása érdekében létrehozza az Urban Locato nevű céget, s ennek igazgatójává az MPP tag Kulcsár Terza Józsefet nevezi ki.

Antal Árpád polgármester javaslatot terjesztett a Helyi Tanács elé a cég felszámolására, mivel a gazdasági mutatók azt tükrözik, a cég jelentős forrásokat emészt fel a költségvetésből. A tanács MPP frakciója hevesen ellenzi a cég felszámolását.



<< vissza


Oldal megjelenítése: 23961    


Utolsó módosítás: 2009-10-01    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem