2024. március 29., Péntek

Stratégiai partnerség jellemzi Brassó és Kovászna együttműködését, hangsúlyozták csütörtökön sepsiszentgyörgyi közös sajtótájékoztatójukon a két megye elöljárói. Az eseményen a vidombáki reptér építéséről, a két megye közötti gyorsforgalmi útról, sepsiszentgyörgyi kerülőútról és a Brassó-Bákó autópályáról beszéltek.

„A regionális együttműködés jelenti a jövőt. Kovászna megye számára gazdasági és turisztikai szempontból is életbevágó a vidombáki nemzetközi repülőtér felépítése, különösen, hogy a személyszállítás mellett teherforgalom is lesz, ami számos járulékos szolgáltatást is jelent. Gazdasági elemzések szerint egy légikikötő hatvan kilométeres körzetben hoz fejlődést, erre nekünk is készülni kell. Kovászna megye nemcsak politikailag támogatja a reptér megépítését, hanem lobbitevékenységünk révén anyagi támogatást is szereztünk a vidombáki projektnek” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, kiemelve, hogy a két megyének több közös elképzelése van. Példaként említette a két országutat összekötő megyei utak felújítását célzó uniós pályázatokat, a Málnás – Barót – Ágostonfalva – Szászmagyarós közötti útszakasz korszerűsítését.

„Tudott dolog, hogy Kovászna megye komoly, stratégiai partnerünk, kiálltak mellettünk akkor is, amikor nehézségek voltak a reptér körül. A vidombáki légikikötő regionális beruházás, amely a háromszékieket is érinti. Meggyőződésem, hogy idén sikerül több mint 90 százalékban véglegesíteni a repteret” – jelentette be Adrian Ioan Veștea, Brassó Megye Tanácsának elnöke, aki ismertette a létesítmény építkezési ütemtervét, a beruházás várható hatásait, kiemelve, hogy a tervek szerint 2021 nyarán felszáll az első repülő a Brassói Nemzetközi Repülőtérről.

Az együttműködés jele, hogy ma itt vagyunk Kovászna megyében, fogalmazott Mihail Veștea, a fejlesztési minisztérium államtitkára. Beszámolt arról, hogy a Brassó-Bákó közötti autópálya esetében most zajlik a közbeszerzés, hogy elkészüljön a megvalósíthatósági tanulmány, várhatóan ez a folyamat a hónap végéig lezárul, majd kezdődnek a tárgyalások a három érintett megye önkormányzataival a legmegfelelőbb útvonal kijelöléséről. Az államtitkár bejelentette, hogy az Országos Vidékfejlesztési Programból (PNDL1 és PNDL2) finanszírozott helyi fejlesztésekre van anyagi fedezet, ugyanakkor jó hírt is közölt: az önkormányzatok és KKV-ék számára fontos Regionális Operatív Program keretét 2,4 milliárd euróval növelték.

Brassóban olyan infrastrukturális terveket, uniós projekteket készítettek elő, amelyek a mobilitást, a hozzáférhetőséget növelik, rácsatlakozva a reptér tervére, összehangolva a szükséges fejlesztéseket, magyarázta George Scripcaru, a Cenk alatti város polgármestere, kiemelve, hogy a két megyeszékhely között is évek óta kiváló kapcsolat van. Beszélt egy másik regionális tervről is, a Hargita és Kovászna megyét is kiszolgáló brassói regionális kórházról, ez ugyancsak olyan projekt, amely mindenkinek hasznára válik.

„Meggyőződésünk, hogy együtt dolgozva mindenki nyer, a brassóiak épp úgy, mint a sepsiszentgyörgyiek. Ez a repülőtér az első olyan beruházás a két város történelmében, amely mindkét közösség számára jólétet biztosít” – hívta fel a figyelmet Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mint megjegyezte, a megyeszékhelyről jelenleg 35 perc alatt lehet Vidombákra jutni, de ha elkészül a gyorsforgalmi út, az időtartam 20-25 percre csökken.

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 30957    


Utolsó módosítás: 2020-02-21    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem