2024. március 28., Csütörtök

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az M Studio Mozgásszínház közös szervezésében Magyarország legrégebben alakult táncszínháza, a Közép-Európa Táncszínház mutatkozik be városunkban. A társulat Kun Attila rendezésében készült HORDA című előadása április 12-én, szombaton 19 órától lesz megtekinthető az Új Stúdióban.

A Lajkó Félix zenéjére készült egész estés táncelőadás a zeneszerző nyolc zenei tételére épül, melyek más-más ihletettséggel mesélnek az emberről, a kenyérharcról, a bizalom megszületéséről, a hatalom extatikus gyönyöréről, a pusztító és tehetetlen dühről, a megértésről, a családról, a közösségről. Kun Attila koreográfus a következőképpen vélekedik a zeneszerzőről: „Árad zenéjéből a kultúra, de nem a színpadokon vagy a kiállítótermekben megjelenő kultúra, hanem az ember – a Kárpát-medencében élő ember – kultúrája. Ösztönös, földszagú, zsigeri vibráció.” A 25 éves jubileumát ünneplő Közép-Európa Táncszínház HORDA című előadása Kun Attila művészeti vezető első közös munkája a társulattal. 

A vendégjáték Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat része. A jegyek ára felnőtteknek 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyek kaphatóak elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér, 1. szám). Nyitva tartás: hétfő–csütörtök 11.00–16.00, péntek 11.00–13.00 óra között.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 23304    


Utolsó módosítás: 2014-03-28    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem