2024. március 29., Péntek

November 10-én, vasárnap 20 órától MÁSIK? címmel tartanak a Tein teaházban találkozót Barnás Ferenc íróval, beszélgetőtárs Murányi Sándor Olivér. A szerző felolvas legutóbbi kötetéből, a Másik halál című, Aegon-díjas regényéből. Az esemény Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program része.

Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben. Egy “brancsokon és táborokon kívülmaradt, az irodalmi élettől tartózkodó, a nyájszellemtől mentes, sikereit kizárólag önmagának köszönhető, független és üdítően szabad írónak” tartják. Negyedik kötete, a Másik halál (2012) kiforrott, teljesen eredeti attitüdöt, hangot, egyéni látásmódot hoz a mai magyar próza folyamába. Olyan regénypoétikát, melyben a pszichés összeomlás elleni küzdelem, a belső állapotváltozások mechanizmusa - mint meghatározó tematika - felülírja ugyan a hagyományos történetmesélés ambícióját, kidolgozottsága, önreflexív szemléletmódja mégis kívül tartja ezt a művet a magyar próza önsajnálattal teli, pszichologizáló szólamán – olvashatjuk a kötetről. Egy negyvenéves pesti férfi, aki nem olyan régen még egyetemi tanár volt, egyik napról a másikra pszichésen és egzisztenciálisan összeomlik. Egy Németországban élő pincér, aki inszomniában szenved, öngyilkosságot követ el. Egy magyar arisztokrata, aki hol bádogos, hol taxisofőr, hol a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának védangyala. Egy genfi étteremben történtek rekonstruálása, ami szorosan kapcsolódik a boszniai vérengzésekhez. A rendszerváltozás utáni Magyarország mindennapjainak pillanatképei... Az egyidejűleg alkalmazott többféle narráció állandó figyelmet igényel, de ez csak fokozza a talányok és rejtélyek megfejtésének izgalmát, amely – mint egy jó krimiben – a befejezésben éri el csúcspontját. Másik halál című munkája nagyszabású írói kísérlet személyes sors és történelem rejtett összefüggéseinek bemutatására.

Barnás Ferenc beszélgetőtársa, Murányi Sándor Olivér 1974-ben született Székelyudvarhelyen. Az író-harcművész-népi táncos Zordok, a székely szamuráj című kötetét a 2012-es év legvitatottabb magyar regényének tartják az irodalomkritikusok. Merész hangvételű, az obszcenitásig menő, humorral átszőtt leírásokban bővelkedő, de a természethimnusz szentségéig emelkedő prózája egyként magáénak mondhat kortársi kalandregényi és fejlődésregényi sajátosságokat, amelyek megnevezetlenül maradt erdélyi áthallásokkal, átszövődésekkel egyedien sajátos helyet biztosíthatnak számára a kortárs magyar irodalomban.

A két író közös fellépése stílusosan az ezer határon túli magyar egyetemista lakhelyéül szolgáló budapesti Márton Áron Szakkollégiumban indul, Sepsiszentgyörgyön vasárnap találkozhatnak a szerzőkkel. A rendezvénysorozat támogatói a Balassi Intézet, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, a székelyudvarhelyi G.Kulturális Egyesület, a Gondűző Étterem és Szálloda, a sepsiszentgyörgyi Tein Teahouse és a kolozsvári Bulgakov Café.


Galériák:

Közönségtalálkozó Barnás Ferenc íróval - 2013 november 10 - fotó, Henning János


Közönségtalálkozó Barnás Ferenc íróval - 2013 november 10 - fotó, Vargyasi Levente


<< vissza


Oldal megjelenítése: 23712    


Utolsó módosítás: 2013-11-07    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem