2024. március 29., Péntek

Május 20-án és 21-én Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztálya a KÉT LENGYEL DARAB című Bocsárdi László által rendezett előadással. A vendégjátékokra mindkét nap este 19:30-tól kerül sor a Tamási Áron Színház Nagytermében berendezett stúdiótérben.

A jegyek ára egységesen 15 lej; az előadások bevételét a Háromszék Táncegyüttes táncosa, Csákány Helga-Katalin megsegítésére ajánlják fel a szervezők, akit daganatos betegsége miatt két éve nem látott a közönség, gyógyulása érdekében pedig további költséges kezelések szükségesek. Az előadás a Tamási Áron Színház felajánlásával kerül műsorra a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat keretében.

A Két lengyel darab című produkció két kortárs lengyel egyfelvonásost helyez egymás mellé, Michał Walczak Homokozó és Marek Modzelewski Koronázás című műveit, mindkét szerző a kortárs lengyel drámairodalom harmincas korosztályának meghatározó alakja. Nemzedékük – amely mellékfoglalkozásként űzi a drámaírást – napjaink erőszakos, nihilista és kilátástalan világképét állítja tükörként a közönség elé, és megdöbbentő elszántsággal próbál lázadási kísérletein keresztül felnőtté válni.

A 16 éven felülieknek ajánlott előadás szereplői: Boros Csaba, Kovács Kati, Varga Brigitta, Kinda Szilárd, Ritziu Ilka Krisztina, Badics Petra, Czikó Juliánna, Nyomtató Enikő, Lukács Sándor II. éves magiszteri színész szakos hallgatók, valamint Sardar Tagirovsky I. éves rendező szakos, és Kovács Nikolett I. éves magiszteri színész szakos hallgatók.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 24490    


Utolsó módosítás: 2013-05-16    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem